Szeptember 16. és 20. között a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administrația Fondului Cultural Național támogatásával tíz alkalommal lesz látható a Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című fórumszínházi előadás.

A román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló kétnyelvű produkció osztálytermi változatát több tanintézményben mutatja be a társulat.

A nagyközönség Mikolán szeptember 17-én, hétfőn 19 órakor a Mosolyházban, míg Szilágycsehben 19-én, szerdán 19 órakor a Magyar Házban láthatja a több mint 100 előadást megért produkciót. A turné a szatmárnémeti Progress Art partneri együttműködésével jött létre.

Az előadás elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az osonós és a csíkszeredai román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel.

Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. Ennek következtében az Ismeretlen barátok társasága című produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.

A mostani előadássorozat annak a komplex színháznevelési projektnek a része, amely során az elmúlt félévben öt megyében – Maros, Arad, Bihar, Szatmár és Szilágy – összesen 25 alkalommal, főként iskolákban, osztálytermi produkcióként mutatja be az előadást a társulat.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A turné programja:

Szeptember 17, 10 óra: Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc Főgimnázium

Szeptember 17, 13 óra: Szatmárnémeti, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum

Szeptember 17, 19óra: Mikola, Mosolyház

Szeptember 18, 10 óra: Mikola, Gellért Sándor Általános Iskola

Szeptember 18, 13 óra: Szatmárnémeti, Szatmárnémeti Református Gimnázium

Szeptember 19, 9 óra: Szilágycseh, Magyar Ház

Szeptember 19, 12 óra: Szilágycseh, Magyar Ház

Szeptember 19, 19 óra: Szilágycseh, Magyar Ház

Szeptember 20, 10 óra: Zilah, Református Wesselényi Kollégium

Szeptember 20, 13 óra: Zilah, Református Wesselényi Kollégium

A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administrația Fondului Cultural Național fontosnak tartja leszögezni, hogy az általa támogatott projektek nem tükrözik szükségszerűen az álláspontjukat, és nem vállalják a felelősséget a projekt tartalmáért, illetve azért ahogyan a projekt eredményei felhasználásra kerülnek. A program tartalmáért és hatékonyságáért az Osonó Színházműhelyt terheli minden felelősség. (sajtóközlemény)