Április 6. és 8. között a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával Mikolán, Egriben és Lázáriban lesz látható a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás.

A turné a szatmárnémeti Progress Art partneri együttműködésével jött létre és célja, hogy olyan települések felnőtt- és diákközösségeihez jusson el az előadás, akik számára a színház megtapasztalása nehézséget okoz a szociális, gazdasági vagy földrajzi helyzetük miatt.

A három települést érintő esemény a független társulat szociális- színházi projektsorozatának része. A komplex színházi program által társadalmi, szociális problémák és sorsok kapnak hangot, amelyek közös gondolkodásra ösztönzik a résztvevőket, ami hozzájárulhat a válaszok és megoldások megközelítéséhez illetve megtalálásához, elősegítve az erősebb és összetartóbb közösségek kialakulását. Nem utolsó sorban, a társulat célja között szerepel a magyar színházi kulturális élet megerősítése és terjesztése a kistelepüléseken, valamint a kultúra ápolásáért tevékenykedő erdélyi civil szervezetek és állami önkormányzatok együttműködésének elősegítése.

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, Kozma Zsófi. Technikus: Pászka Gáspár Csongor. Rendező: Fazakas Misi.

A turné programja:

2019. Április 6, 19:00 órától: Mikola, Mikolai Kulturális Központ

2019. Április 7, 19:00 órától: Egri, Kultúrotthon

2019. Április 8, 19:00 órától: Lázári, Kultúrotthon

Fazakas Misi