Az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei szervezete tüntetést jelentett be október 1-jére Szatmárnémetibe, a prefektúra előtti térre, melynek célja az ukrajnai nemzeti kisebbségek iránti szolidaritás kifejezése a szeptemberben meghozott oktatási törvény kapcsán, mely súlyosan sérti kárpátaljai magyar közösségünk nyelvhasználati és anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogait.

Mint ismeretes, a jogszabály többek között arról rendelkezik, hogy negyedik osztálytól kizárólag ukrán nyelven folyhat oktatás Ukrajnában. Ez egyrészt nem hoz megoldást arra a problémára, hogy az ukrajnai kisebbségekhez tartozó gyermekek jelentős része igen gyengén beszéli az állam nyelvét, hiszen továbbra sem a megfelelő módszertannal tanítják majd az ukránt a kisebbségi tannyelvű iskolákban.

Ugyanakkor súlyos hátrányt jelent a többi tantárgy elsajátítása terén, hisz drasztikusan csökkennek a tanulók esélyei a mélyebb összefüggések megértésére, amennyiben az információkat egy nem kellőképpen ismert nyelven teszik elérhetővé számukra.

A közös fellépés érdekében megkerestünk magyar és román szervezeteket, egyházakat, politikai pártokat – hiszen Ukrajnában a magyar mellett egy jelentős létszámú román közösség is él – melyek nyitottak voltak az együttműködésre.

Sajnálattal kell azonban tudomásul vennünk, hogy a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal számára 15 nap sem volt elegendő, hogy a szabályosan, a törvény betűi szerint benyujtott területfoglalásra vonatkozó beadványunkat elbírálja, a legutolsó pillanatig válasz nélkül hagyva megkeresésünket.

Ilyen körülmények között – tekintettel az ügy fontosságára – elállunk a tervezett köztéri tiltakozás megszervezésétől, hiszen nem tudjuk garantálni a rendezvény jogszerű lebonyolítását, és nem kívánunk alkalmat teremteni a polgármesteri hivatal hanyagságára épülő hatósági ellenintézkedésekre.

Szégyen, hogy az állampolgárok szabad gyülekezésének jogát éppen egy ilyen fontos közös ügyünk kapcsán veszi semmibe Szatmárnémeti város önkormányzata, különösen arra való tekintettel, hogy korábban valamennyi magyar szervezet közös sikereként éltük meg, hogy Kereskényi Gábor személyében ismét magyar ember áll a város élén.

Úgy véljük, semmiképp nem használna kárpátaljai testvéreink jogos követeléseinek, közös ügyünknek, ha Szatmárnémetiben a szolidaritási megmozduláson résztvevőket a hatóságok szabálysértési eljárás alá vonnák. Mindemellett nem mondunk le az akció eredeti céljáról és a holnapi napon, szeptember 29-én átadjuk a Szatmár Megyei Kormánybiztosi Hivatal (prefektúra) vezetőjének a kárpátaljai magyar és román közösségek melletti kiállásunkról szóló beadványt, amelyben arra kérjük Románia kormányát, hogy lépjen fel az ukrajnai nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmek ügyében.

Kiszner Csaba, az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei szervezetének elnöke