Fotó: Facebook

A háromszéki közrend biztosítása nemcsak a megyében állomásozó belügyminisztériumi egységek kötelezettsége, hanem a brassói Burebista készenléti csendőrség feladata is.

A Dózsa György nevét viselő Kovászna megyei csendőr-felügyelőség sajtótájékoztatóján részt vett a Burebista egység parancsnoka, Valentin Mirea ezredes, aki nagy vonalakban ismertette tevékenységüket. Az alakulat közvetlenül az országos csendőrfelügyelőségnek alárendelt egység, hatásköre Brassó, Kovászna és Szeben megyére terjed ki.

Tizenkét éve alakult, azóta jelen vannak Háromszéken is a „közrend fenntartása és biztosítása érdekében minden jelentősebb eseményen”, ezek közül a parancsnok kiemelte december 1-jét, amikor több mint száz brassói csendőr volt jelen a térségben. Különben az alakulat állománya háromszáz fős. Mirea közölte, más belügyminisztériumi egységekkel, az ügyészséggel, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatósággal közös akciókban vesznek részt.

Kovászna megyébe annyiszor jönnek, „ahányszor a helyzet megkívánja, vagy erre felkérést, utasítást kapnak”. Az elmúlt nyáron négy-öt alkalommal szálltak ki nagyobb állománnyal a megyébe – tette hozzá az ezredes.

Újságírói érdeklődésre megjegyezte, a megyében a lakosság polgári magatartása nagyon jó. (sz.)

Háromszék