Felkeltette érdeklődésemet Szilágyi N. Sándor Mit nem ígértek nekünk a románok Gyulafehérváron című, a Maszol portálon megjelent elemzése. December 1-je előestéjén egy mondatba tömörítve ennek lényege az, hogy a nagygyűlés résztvevői nem ígértek nekünk, nem is ígérhettek, hanem feltételt szabtak Óromániának.

Az akkori erdélyi és bánsági románok – a magyaroktól is eltérően – már száz évvel ezelőtt felvilágosultan gondolkodtak, hisz kimondták és az egyesülés feltételéül szabták a „teljes nemzeti szabadságot az összes együtt élő népnek úgy, hogy minden nép számára a saját nyelvén biztosítsanak oktatást, közigazgatást és bíráskodást az illető népből származó egyének által, létszámának arányában minden nép képviseleti jogot kapjon a törvényhozó testületben és az ország kormányzásában, egyenlő jogokat és teljes vallásszabadságot az állam minden felekezete számára”. És hogy ne csak a nemzetiségi kérdést boncoljuk, idézem a hatodik pontot is: az ipari munkásoknak ugyanolyan jogokat és előnyöket biztosítanak, amilyeneket a Nyugat legfejlettebb ipari államainak jogszabályai biztosítanak.

A határozattervezetet elfogadták a Gyulafehérváron ülésező erdélyi, bánsági és partiumi román képviselők. Ám ez csak úgy emelkedhetett volna törvényerőre, ha Bukarest így elfogadja. De nem az történt, s ebben szinte semmi sem változott száz esztendeje.

Az elektronikus törvénytárban rábukkantam a minisztertanács, azaz a kormány 1918. december 11-i 3631-es törvényerejű rendeletére, mely a december 13-i 212-es Hivatalos Közlönyben jelent meg. Eszerint a jogszabály címe: Erdélynek a Román Királysághoz való csatolásáról szóló törvényerejű rendelet. Ezt igen furcsának tartottam, hisz itt mindenki egyesülésről beszél, s kikéri magának a csatolás kifejezés használatát. A képviselőház honlapján már úgy jelenik meg: Erdély, Bánság, Körös-vidék, Szatmár és Máramaros egyesülése Románia Ókirályságával. Erről a vak is látja, hogy a címet mostanában írták.

De nézzük csak meg az eredeti közlönyt! „Az 1918. november 18./december 1-jei gyulafehérvári nemzetgyűlés határozatába foglalt tartományok a Román Királyság egyesült részei, és mindörökké azok maradnak” – szól a király törvényerejű rendeletének első cikkelye. (A dátumokról annyit, hogy december 1-jét írtak az Erdélyben már 1590-ben bevezetett Gergely-naptár alapján, november 18-át az Óromániában ekkor még hivatalos Julianus-naptár szerint.) A második cikkely kimondja, hogy a rendelet végrehajtásával a minisztertanács elnökét bízzák meg.

A jogszabály alatt megjelent Ion I. C. Brătianu minisztertanácsi elnök, egyben külügyminiszter jelentése. A törvény elfogadására ösztönző felterjesztésben a politikus Romániát a világ győztesei között említi. Ha belegondolunk, ez tényleg így van!

Ám következik egy balkáni ferdítés: a Gyulafehérváron összegyűlt Kárpátokon túli románok nemzetgyűlésükön kihirdették feltétel nélküli és örökre szóló egyesülésüket a Román Királysággal – állítja jelentésében a politikus.

Nos, száz évvel ezelőtt már így működött a törvényhozás. Ugyanis a Gyulafehérváron összegyűlt román képviselők nagygyűlése bizony feltételeket fogalmazott meg. Ezek a gyulafehérvári határozat egyesülésről szóló első cikkelye utáni passzusokban állnak. Bukarest mindezt egy tollvonással lesöpörte, s feltétel nélkül magához csatolta Erdélyt az összes nemzeti közösségével együtt.

Tehát, december elsején 100. évfordulóját ünneplik a gyulafehérvári határozat kinyilvánításának – amelyből Bukarest csupán az első cikkelyt tartotta be, a Kárpátokon túli tartományok Romániához való csatolását. Bukarest tulajdonképpen saját erdélyi, bánsági, partiumi nemzettársait csapta arcul – akkor. Ez leginkább rajtunk csattan – azóta.

Szekeres Attila / Háromszék

5 hozzászólás

  1. GERGELY

    Itt kellene egy kis pontosiitás a szerzőtől: (ha olvassa, kérem, iirja le).
    “Az akkori erdélyi és bánsági románok – a magyaroktól is eltérően – már száz évvel ezelőtt felvilágosultan gondolkodtak,” – mégis mire gondol itt?

    Az 1867 évi kiegyezés után a Deákék által megalkotott választókörzetek a magyarságot alulreprezentálták (!) számarányához viszonyiitva, különben borult volna a “bili”. (értsd: nagy lakosságszámú sziinmagyar körzetek csak egy képviselőt adtak pl. a Hajdúságban, kis számú román vagy vegyes lakosságú szintén egy képviselőt adott, iigy a magyarság kárára voltak ezek megalkotva, különben borult volna a “bili”…). Tehát igazságtalan volt, de a magyarság kárára.

    Mindenkinek volt oktatás anyanyelven (Magyarhonban jóval több gyerek tanult románul mint Romániában, mert itt volt mindenkinek oskola, aki román annak román, náluk meg nem volt egyáltalán iskola), saját nyelvű biiráskodás, közigazgatás, posta, minden! Mindent el lehetett intézni, mindent, semmihez sem kellett a magyar. Úgy születtek és haltak meg emberek, mindent elintézve, hogy egy szót sem mondtak magyarul. Még az Országgyűlésben is felszólalhattak, saját nyelvükön (ők is). Volt aki oláhul gyalázta a magyarságot a Magyar Országgyűlésben.
    Annyi történt a magyar nyelv terén a későbbiekben hogy a magyart mint államnyelvet (Lex Apponyi) – idegen nyelvként oktatva, nem úgy, mint ma az oláhok (is)! – taniitsák az oskolában a magyarul nem tudóknak. Na ezen verték a habot és verik azóta is, mint a “szörnyű magyarorsiitás”. HA belegondol valaki, röhej. Ennek is örülhetnénk, ha pl az oláhok ma ezt követnék.

    Ha olvassa, kérem iirja meg, mi az, amit a Magyar Állam nem adott meg ezen iigéretekhez képest, amik egyébiránt csak iigéretek; valóságtól, gyakorlattól oly messze állnak, mint Makó Jeruzsálemtől. Ilgérni meg amúgy is ugye könnyű.
    Amúgy is, az , hogy néhány száz összegyűlt ember mit mond, nem számiit, csak persze akkor, ha hivatkozási alap erőpolitikához. Mivel ők erre hivatkoznak, jól tesszük, hogy az orruk alá toljuk, hogy ez van ideiirva.
    Valósziinűsiithető, hogy akkor a Magyarosrzági oláhok nem akartak volna Oláhországhoz kerülni. Volt egy vékony kis oláh értelmiség Magyarhonban, aki iigy akart karriert (utóbb nem kapták meg az állásokat, iigy “az egésznek” nem votl semmi értelme, de ez hosszú. )

    Leszegzendő, hogy a Magyar Állam a világ legliberálisabb, legengedékenyebb nemzetiségi politikáját folytatta oly korban, amikor Európában az volt a norma, hogy bottal verték a gyerekek száját az iskolában, ha a szünetben (!) meg mertek szólalni saját nyelvükön (pl Franciaország), nyelveket , ABC-ket tiltottak be (Oroszország lengyel, litván területei) a tengeren túl pedig “csak a halott indián jó indián”, meg rabszolgaság, stb. .
    Ezt tartsuk észben.
    Ha ma az oláh, tót, rác, stb. pajtások biztosiitanák azt, amint mi jó 100 évvel ezelőtt, jó volna. Ez is érdekes…

    Hajrá Magyarok!

    Válasz
  2. GERGELY

    “A dátumokról annyit, hogy december 1-jét írtak az Erdélyben már 1590-ben bevezetett Gergely-naptár alapján, november 18-át az Óromániában ekkor még hivatalos Julianus-naptár szerint.”

    Való igaz, ez iigy van!:)))

    – mint a “nagy októberi”.

    Válasz
  3. antal m.

    A ravasz kórból ajánlót,- kigyógyulni! Világi nyíltságot az emberiségnek!

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves antal m.
      Fordítsa már le ezt számomra is érthető nyelvre. Kérem. Érdekelne mit akart mondani

      Válasz
  4. Tóducz

    Há a romákok így csináltak a környékből tálcsókot!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.