A Székely Nemzeti Tanács Kiáltványa / Forrás: Wikipédia

A Székely Nemzeti Tanácsot 1918-ban a székelyek védelmében hozták létre azok az elődeink, akik felismerték, hogy az egyedüli járható út Székelyföld számára az autonómia. Száz évvel ezelőtti, a székely katonákhoz intézett akkori felhívásuk, hogy ne hagyjuk el egymást, hogy tartsunk össze, imperatív elvárás lett mindannyiunk számára, akik Székelyföldön a közért tevékenykedünk.

Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzati vezetőiként az egységes Székelyföldben hiszünk, abban, hogy akkor tudunk eredményt elérni, ha vállvetve dolgozunk közösségünkért, ha egy irányba húzzuk a szekeret. Közösen visszük ügyeinket, nem hagyjuk el egymást!

Ennek a szellemi örökségnek jegyében kívánunk a százéves Székely Nemzeti Tanácsnak boldog születésnapot. Mi ezt a centenáriumot köszöntjük, közösségünk százéves küzdelmét, hiszen a veszteségek mellett azt sem feledhetjük, hogy nem sikerült minket megtörni. Itt vagyunk, dolgozunk, közösségként túléltük ezt a küzdelmes századot és nem alkuszunk. Szükség van a társadalmi szervezetekre, a civil erőre, minden egyes erdélyi magyarra, székelyföldire, mert egyre inkább tapasztaljuk, hogy azok, akik más centenáriumot ünnepelnek, összehangolt támadást indítanak a székelyföldi egység ellen. Adventhez közeledve kérjük közösségünk tagjait, egymásból merítsünk erőt a következő évszázadokhoz!

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere

4 hozzászólás

  1. Névtelen

    Alapos újravizsgálásra van szükség mindenek elött mielött bármit is folytatnánk jelenleg meg kell vizsgálni hogy a jelenlegi Székelyföld mettöl meddig tart Marosszék csak bizonyos része tartozik Székelyföldhöz Makfalva és környéke a többi része már nem hogy véletlenül Péter Ferenc lett a Maros megyei tanács elnöke azért mert a PSD is öt támogatta most igen de lehet hogy legközelebb nem ö lessz a tanács elnök Maros megyében Marosvásárhelyen szinte biztos hogy magyar polgármester nem lessz ezután se mert ahogy eddig kiadtak a választások elött ki tudja hány tizezer személyit ugyanúgy ezután is ki fognak adni.Ezt itt mi Marosvásárhelyen átéltűk csak ne történjen meg máshol is mert így lehet azt a székbe űltetni akit akarnak.

    Válasz
  2. antal m.

    Ez történelem! Idők teltével minden valóság napirendre kerül! Ami valóságra épült, azt tovább kell folytatni a jelen korban is! A történelem magát megismétli! Jelenkori vezetők is ezt teszik, frissítik álláspontjukat! Nem egy szégyen történet,- ami jó eszméket tartogat, valóságossá kell tenni! Autonómia= önrendelkezésről több mint 1oo éve beszélnek a környezetünkben is népek,- sok országok alkalmazzák sikerrel, akkor ezt nálunk se kell ezt /torpedozni/,akadályozni! EZ A VÉG KICSENGÉSE MINDENNEK!

    Válasz
  3. Tóducz

    Nem tudom, hogy miért kell az UDMR-ista székelyföldi vezetőinek azt mesélni, hogy 100 éves a SZNT, holott csak össze-vissza, az egykorival együtt, csak 19 éves? Az első SZNT-ét Budapesten alapították 1918-ban, s majdnem két évig tartott. A jelenlegit pedig 2003 végén csinálták. Vagy igazat, vagy semmit!

    Válasz
  4. Pál

    És? Ha így tovább sosem lesz területi autonómia amelyt csak mint román állampolgárok követelhetünk, ám mint magyar állampolgárok csak határreviziót követelhetünk.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.