Az 1849-ben kivégzett aradi vértanúkra és az 1920 augusztusában Magyarország kormányzója, v. nagybányai Horthy Miklós által megalapított Vitézi Rendre emlékeztek a belvárosi református templomban Sepsiszentgyörgyön a vasárnap délelőtti istentiszteleten.

„1849. október 6-án 13 ember halt meg azért, hogy egy erősebb hatalom megmutassa, egy nemzettel szemben nem gyakorolható az irgalom” – jelentette ki igehirdetésében Papp Attila lelkipásztor. A szertartás végeztével a rend nevében v. Németh Sándor vezető székkapitány köszöntötte az egyházközség tagjait, a jelenlévő rendtársakat, a Székely Virtus és a Kézdiszéki Huszáregyesület vitézeit, valamint az uzoni hagyományőrzőket.

V. Préda Barna az immár 100 éves múlttal rendelkező Vitézi Rend egykori és mai célkitűzéseit ismertette. A szavaiból az is kiderült, hogy ezek legfontosabbika a nemzet újjászületésének az elősegítése volt és maradt. Isten házából kilépve a megemlékezők a v. Erdő Ernő nyá. sepsiszentgyörgyi székkapitány megbízásából a kerek évfordulóra Balázs Antal által faragott kopjafához vonultak. A felemelő ünnepség ennek a leleplezésével, megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével ért véget.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó