Dacian Cioloș / Fotó: hirmondo.ro

Nagy felzúdulást váltott ki a román ellenzék köreiben az RMDSZ képviselői által hétfőn iktatott törvénytervezet, amelyben honatyáink a Gyulafehérvári Határozat nemzeti kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseinek törvényerőre emelését kérik.

Dacian Cioloș volt miniszterelnök az általa alapított Románia Együtt Párt elnökeként például az ország lakosai közötti ellentét szításaként értékelte a lépést.

Marius Pașcan volt Maros megyei prefektus, a Népi Mozgalom Párt (NMP) képviselője pedig enklávék létrehozásnak a szándékával, valamint etnikai szeparatizmussal vádolta meg érdekképviseletünket. A kormánypárt vezetői egyelőre hallgatásba burkolóznak, azonban előre borítékolható, hogy a szándék megvalósítását ők sem fogják támogatni. E jobb sorsra érdemes ország története során ugyanis magyar vonatkozásban a román politikum mindig összezárt.

Marius Pașcan / Fotó: b1.ro

Szégyenletes megnyilatkozások ezek a törvénytervezet kapcsán, mert az semmi olyant nem tartalmaz, ami nekünk ne járna és eleinknek hivatalosan meg ne ígértek volna. Ugyanakkor erkölcsi és jogi vonzatai is vannak, amelyek hosszú távon az ország sorsának alakulását is befolyásolhatják. Hiszen megkérdőjelezik a politikai elit szavahihetőségét – a múltban és jelenben egyaránt. És ez a mai, megbolydult világunkban nagyon rossz üzenet, mert felértékelődőben vannak a helyi és regionális szövetségek. Ezek alapja viszont kizárólag csak a kölcsönös bizalom lehet, amelynek az elvesztése óhatatlanul azok felbomlásához vezet.

Így Románia sem engedheti meg sokáig magának, hogy semmibe vegye a létjogosultságát meghatározó Gyulafehérvári Határozat kisebbségekre vonatkozó részeit. Még akkor sem, ha Erdélynek a Román Királysághoz való csatolását törvény­erőre emelő dekrétumok kibocsájtásakor már egyszer ezt megtette, kihagyván belőlük a nemzeti szabadságot szavatoló harmadik pont első bekezdését.

Üdvözlendő tehát az ígéretek számonkérése, még akkor is, ha 100 esztendőt vártunk vele. A jelenlegi világpolitikai helyzet ugyanis lehetővé teszi, hogy idővel érvényt szerezzünk jogos követeléseinknek, de ezt elérni csak következetes magatartással, bátor fellépéssel és okos érveléssel lehet.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó