Pesty László (Forrás: magyarnemzet.hu)

Akár három országban is összegyűlhet a kellő számú aláírás a székely petíció február 7-i határidejéig, és ebben az esetben a kezdeményezés érvényes és eredményes lehet. Mint korábban megírtuk, eddig megvan a szükséges egymillió szignó, de még csak hat euró­pai uniós államban sikerült elérni a jogszabályban meghatározott limitet.

A sikerhez még legalább egy országban össze kell gyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást. Az utóbbi napokban a legtöbben Lettországból, Spanyolországból és Szlovéniából állnak a székelyek ügye mellé – írja a Magyar Nemzet. Az ibériai államban még csaknem kétezer szignó kell a sikerhez, igaz, már a szükséges aláírásmennyiség 95 százaléka befutott Spanyolországból. Szlovéniában eddig a szükséges aláírásszám több mint 64 százaléka jött össze, és még csaknem 2200 szignóra van szükség ahhoz, hogy a székely petíció a szomszédos államban is célba érjen. Lettországban – Szlovéniához hasonlóan – összesen szintén hatezer aláírásra van szükség, ebből eddig csaknem 2700 gyűlt össze.

Spanyolország előretörése annak is köszönhető, hogy a Gerilla.hu csapata a közelmúltban Pesty László kampányfőnök vezetésével napokig Katalóniában és Baszkföldön kampányolt, és személyesen kérte az ottani politikusok segítségét ahhoz, hogy a székely petíció aláírásgyűjtése az ibériai államban is célba érjen. A kampánycsapathoz Bilbaóban csatlakozott Juhász Hajnalka (KDNP), az Ország­gyűlés külügyi bizottságának alelnöke; a delegáció személyesen egyeztetett a Baszk Nemzeti Párt vezetésével.

A szlovéniai kampányt Veress Hilda, a kampánycsapat operatív igazgatója vette kézbe. A szakember lapunknak elmondta: a szomszédos országban az elmúlt hetekben sikerült új támogatókat felkutatnia, és igyekszik influen­szereken keresztül minél több emberhez eljuttatni a székely kezdeményezés üzenetét. – A módszer Svédországban már bevált, és bízom benne, hogy Szlovéniában is el lehet érni a célt az on­line térre építve.

Nagyon fontos, hogy nem állhatunk meg, 12 napunk maradt, hogy elérjük a szükséges aláírás­számot. Ha az megvan, akkor a ráadáson is dolgozni kell, még Svédországban is, mert a szignók egy része hibás lehet – emelte ki a Magyar Nemzetnek Veress Hilda.