Szerda kora délután újra iktatta a parlament alsó házában Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt politikusa, RMDSZ színekben mandátumot nyert honatya a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet. A Székely Nemzeti Tanács küldötteként ő és Biró Zsolt, a polgári alakulat volt elnöke látta el kézjegyével kezdeményezőként a tervezetet.

Székelyföld területi autonómiája: újra benyújtották a statútumot

Kulcsár-Terza József lapunk megkeresésére elmondta: noha csak ketten szerepelnek mint kezdeményezők, az RMDSZ részéről azt a jelzést kapták, hogy „teljes mellszélességgel” támogatják a lépésüket. Mint ismert, két évvel korábban, az MPP háromszéki politikusa egyéni kezdeményezésként nyújtotta be az SZNT által elfogadott statútumot, a szövetség egyedüli politikai alakulatként a parlament mindkét házában, mind a szakbizottsági, mind a plenáris vita, valamint a szavazás alkalmával támogatta a tervezetet.

Kulcsár-Terza József arról is beszámolt, hogy a most benyújtott tervezet kisebb kiegészítéseken, bővítéseken esett át, az igazságügy megszervezésére vonatkozó részekkel egészülve ki.

A statútum újbóli beterjesztése kapcsán kiadott közleményükben az előterjesztők „az autonómiába vetett hitet, az önrendelkezés eszközei által biztosított jövő felé tekintő reményt, és a Székelyföld iránti szeretetet” jelölték meg mint ösztönző tényezőket, melyek rávezetették őket, hogy december 18-án, a nemzeti kisebbségek napján a parlament alsó házában törvénykezdeményezésként iktassák Székelyföld Autonómia Statútumát. Abbéli reményüknek is hangot adnak, hogy az előterjesztéssel áttörést érhetnek el, sikerül érdemi párbeszédet kialakítani a román pártok képviselőivel, elismertetni és elfogadtatni velük a székelység önrendelkezéshez való jogát. Továbbá megismétlik azon meggyőződésüket, miszerint a székelyföldi magyarság szülőföldjén való megmaradásának és boldogulásának záloga az önrendelkezés, ebben a hitben kell folytatni a Székelyföld autonómiájáért vívott küzdelmüket. Az aláírók úgy vélik: a következetes kiállás és a közösség jogai érvényesítéséért tett közös erőfeszítések közelebb visznek a cél megvalósításához.

Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József felidézik: a közelmúltban számtalan, a székelyföldi magyarság ellen irányuló burkolt vagy esetenként nyílt támadásnak lehettünk tanúi, amelyek arra irányulnak, hogy elbizonytalanítsák, megfélemlítsék a közösséget. A képviselők szerint közös felelősség eloszlatni azt a tévhitet, miszerint mindaz, amit Románia megvalósított a nemzeti kisebbségeknek biztosított jogok tekintetében, modellértékűnek mondható. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy a székelység akaratát mind hazai, mind nemzetközi fórumokon kinyilváníthassák, és egyértelművé tegyék, hogy a közösség nem mond le az önrendelkezés jogáról, amelyre 1918. december 1-jén a gyulafehérvári nyilatkozatban ígéretet kapott.

Nagy D. István / Háromszék

14 hozzászólás

  1. Backspace

    Csakhogy ezt a tervezetet nem Bukarestben kell beadni , hanem a dolgok jelenlegi állása szerint Washingtonban . Románia soha nem volt szuverén állam , Bukarestben legfeljebb lopni lehet > idõt , posztot , adólejeket.

    Válasz
    • Tóducz

      Há persze kedves Backspace, Dobainak és Joenak!

      Válasz
  2. mozes

    Attila ha a románok tudnák,hogy a Dákok a hunok,szkiták alatvalojuk voltak ,akkor halgatnának . Neagu Djuvara hires román történész amiota felvilágositotta a Kolozsvár-i romá történész-csportot,hogy nefoglalkozzanal a Románok continuitásával,kereséssel a kunokkal,mert az ereitekben hun vér csobog .

    Válasz
    • Tóducz

      Hallgatnának, két füle van az embernek!

      Válasz
    • Szekely Attila

      Mozsi , a Dan Alexe is beszelt a romanok pszihes betegsegerol a dacopatia-rol , megtalalhato az egyik legismertebb videomegoszton.

      Válasz
      • Tóducz

        Semmi likudos Sz.A.?

        Válasz
  3. mozes

    Székely Attila el kell olvasni mégegyszer rendesen a szöveget, mert én ugy irtam a II-ik világháboru alkalmával a Bécsidöntéssel Erdély bizonyos részét vissza kaptuk !! Történelmet ha nem ismered Attila ,akkor összekavarod szezont a fazonnal.

    Válasz
    • Szekely Attila

      Mozsi osszekeverted a szezont a fazonnal !!!

      Válasz
      • Tóducz

        Semmi likudos Sz.A.? Már kezd hiányérzetem lenni!

        Válasz
  4. antal m.

    Mozesnek igaza van! De, az se feledjük el, hogy miként jöttek foglalni! Lásd Száraz-ajta, Gyergyószentmiklós, Csíkszentdomokos stb. és lehetne még sorolni!?

    Válasz
  5. mozes

    Kedves Kulcsár -Tereza Jozsef !Nagyonrégóta irtam a Székelyhon-nak,hogy az AUTONOMIA kérést ,vagy FEDERATIV ,Régiot nem a románoktól kérjük,hanem attol a hatalomtól,mely a II-ikvilágháboru alkalmával felszabaditotta Erdély részét Székely földet,vagy is A jelenlegi Orosz birodalomtól,volt Szovjet unio.Én jol emlékszem ,mint Csikszeredai gyerek aki 1935-ben születtem,hogy itt nálunk1945-ig csak orosz katonák-laktonya volt! Késöbb helybéli székely önkétesek karszalagosok vigyáztak a rendre.Csak 1945- ben kezdtek jönni a román katonák.
    Ne tévedjünk nem a Románok szabaditottak fel.Különben is a M:A.T. tartományt az oroszok adták meg,csak késöbb a Csauseszku fajgyülölök elvették beleegyezésünk nélkül!

    Válasz
    • Szekely Attila

      Mozsi , mirol beszelsz , milyen felszabadulasrol , az 1940-es becsi dontest , felszabadulast osszekevered a szovjet dulassal?

      Válasz
  6. antal m.

    Az autonómia többet érne mindenféle multikulturális vagy interkulturális ideológiáknál!

    Válasz
  7. Tóducz

    Nagyon helyes. Naponta 10-szer kéne benyújtaniuk a tervezetet, hogy kergessék az őrületbe a romákokat!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük