Majdnem négy hónappal a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék jogerős ítélete és számos kérés, többek között Fejér László Ödön szenátor interpellációja után, október 31-én Beke Csilla, Beke István felesége és a védelem kézhez kapta a terrorperben hozott ítélet mintegy hetvenoldalas indoklását, amelyen sem a bírák, sem az ügyész aláírása nem szerepel. Az indoklást az érvényben levő jogszabály szerint a legfelsőbb bíróságnak harminc napon belül kellett volna közölnie.

Beke István és Csilla 2014-ben. A szerző archív felvétele

Az indoklást harminc napon belül lehet megfellebbezni a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken, ahol egy ötfős bírói testület elé kerül. A védőügyvéd azt tanácsolta Beke Csillának, hogy az indoklást addig ne hozzák nyilvánosságra, amíg nem iktatják a fellebbezést.

Beke Csilla vasárnap este a Facebook közösségi oldalon Bűnügyi döntés indoklása vagy a vádirat igazolása? címmel közzétette a hírt.

„Úgy néz ki, mintha az ügyészség írta volna, és ami következtetéseken és feltételezéseken alapul. Azokon a következtetéseken és feltételezéseken, amelyeket nem vett figyelembe alapfokon a bíróság, így olyan tényállás alapján döntött, ami szerintük eltér a vádiratban megjelenítettől. 2017-ben a táblabíróság döntése szerint nem volt megállapítható, hogy Beke István bármilyen robbanószerkezetet akart volna készíteni, kizárta B. Sz. tanúvallomását, illetve a védett tanú, József Sándor vallomása alapján készült jegyzőkönyvet, majd felmentette őket! Másodfokon a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elfogadta az ügyészség fellebbezését, amely törvénytelennek és megalapozatlannak minősítette az alapfokú döntést, anélkül, hogy egyetlen bizonyítékot bemutattak volna ennek érdekében, a védelem majd minden bizonyítási kérelmét elutasították, és a jogi besorolás megváltoztatása után gyakorlatilag a védekezési lehetőséget is felülírták. Ítéletet hoztak 2018. július 4-én, határozatot, melyet most, október 31-én kaptunk meg a 2018. június 15-i végzéssel együtt, a bírák és ügyész aláírásának hiányában. Az indoklás egyféleképpen válasz és tükör, a »kriminális« vádirat tükre, melyben majd 70 oldalon az ügyészség és a bíróság bebizonyítja, hogy a hazugság a végletekig megy! (…) Az »indoklás« tetőfoka annak a taglalása, hogy »a vádlottak nem fellebbezték meg a hanganyag tartalmát«, hogy »sem első, sem másodfokon a vádlottak nem nevezték meg a gyanús elemeket a hangfelvételben«, hogy »a hanganyag kriminalisztikai elemzése nem volt szükségszerű és indokolt, ugyanis a beszélgető felek nem fellebbezték meg a kijelentések tartalmát«. Következtetésként: a bizonyítási eszközökből nem tudták megállapítani, hogy Beke István milyen összetevőket használt volna fel, de ez nem releváns, ugyanis a pirotechnikai vizsgálatban »kilenc változatot teszteltek hat óra alatt, így az átlagos elkészítési idő eszközönként 40 perc«. Miből és hol vannak ezek a »komponensek«???? Helyből hülyébbek, mint más nekifutásból? Egy igazi terrorista ügy megoldása nem tart három évet! Vagy létezik, vagy nem, de a kiszabott büntetésnél biztosan nem azt írja, hogy »mérsékelt veszélyesség«, hanem közveszély! Ilyen feltételekkel ebben a »jogállamban« milyen esélyünk van bármilyen jogorvoslatra?” – olvasható Beke Csilla Facebook-bejegyzésében.

Iochom István / Háromszék

6 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Orvendjenek,hogy csak ennyit kaptak,hiszen megtalaltak a lakasukban a tobb mint szaz kelleket. Arra mar senki sem gondol,hogy eleg lett volna egy panik,hogy a tomeg valakit halalra gazoljon. Csak puszta vicces kijelentesert,hires sportolot oriasi osszegre birsagoltak,es eppen csak elkerulte a bortont. Nembeszelve,hogy a tarsa meggondolta es feljelentette.

    Válasz
    • Mikulás

      Rohadt nagy komcsi besúgó lehetett Joe is, ha így védi a szekut. Olyan görény szag terjeng Kanadában, hogy idáig bűzlik.

      Válasz
    • ez van

      Nem tudom, hogy Beke Csilla miért az ítélőszéktől várja a vád bizonyítását, mikor minden bizonyíték Joe barátunknál van? Sőt, az is lehet, hogy a római jogot is ő szerkesztette.

      Válasz
  2. Pál

    Sajnos ez a helyzet, s mi mit tesszünk értük? Még tüntetni sem vagyunk képesek. :((( Amikor Bobby Sands és társai éhségsztrájkoltak százezrek tüntettek értük Belfásztban.

    Válasz
  3. antal m.

    Egy életre megpecsételték a szenvedőket és a nemzetet!

    Válasz
  4. Mikulás

    Szerintem azért nem merte se a bíró, se az ügyész nevét adni az indoklás nevű 70 oldalas dokumentumhoz, mert rájöttek, hogy ha ez az egész ügy egy valódi bíróság elé kerül, például ember jogi bíróság, Strassbourg, nemzetközi bűnügyi bíróság, Hága, ott nemcsak, hogy a két ártatlan székely ifjat fogják felmenteni, de ezek a hamis román bírók és ügyészek lesznek elítélve amiért ártatlan embereket börtönbe küldtek.

    Válasz

Leave a Reply to ez van Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.