Székelyföldnek főváros kell - Bálványoson épülhet fel

Bihari Béla a 40 székelyföldi informatikai vállalkozást tömörítő IT Plus Klaszter elnöke. 300 informatikust foglalkoztatnak

Elkezdődött a Digitális Székelyföld építése, de van helye a fejlődésnek, hangzott el a Sepsiszentgyörgyön szervezett 5. Székelyföldi IT és Innovációs konferencián.

Minden területen szükség van informatizálásra, de az önkormányzatokat, a vállalkozókat, a munkavállalókat és a pedagógusokat még ösztönözni kell, hogy használják a digitális eszközöket, fogalmazta meg Bihari Béla. A mintegy 40 székelyföldi informatikai vállalkozást tömörítő IT Plus Klaszter elnöke szerint örvendetes, hogy még mindig találnak olyan, térségünkből elszármazott szakembereket, akik megosztják tudásukat és kapcsolataikat a térség fejlesztése érdekében.

Elégedetlenségre ad okot, hogy az önkormányzatoknál vannak számítógépek, de papíron dolgoznak, sok vállalkozó könyvelőjétől érdeklődik anyagi helyzetéről, holott rendelkezésükre állnak informatikai eszközök és a pedagógusok is idegenkednek az informatikai eszközök használatától. Az előadók körében rendszeresen visszaköszönt az az elv, amelyet Antal Árpád polgármester fogalmazott meg, miszerint Székelyföld fejlesztésében arra van szükség, hogy „ugorjunk át 30 évet”, ne máshol létező dolgokat másoljunk, mert mindig le leszünk maradva.

Kovászna megye tanácsának alelnöke, Henning László szerint a közigazgatásban várják az alkalmazható fejlesztéseket. Megállapította, hogy az informatikai klaszternek évi 25 millió eurós forgalma van, több mint 300 informatikust foglalkoztat, akik folyamatosan a határokat feszegetik. A Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke, Édler András rámutatott, hogy az IT Plus Klaszter azért alakult, hogy megerősítsenek egy olyan ágazatot, mely magas hozzáadott értéket termel, és erősítheti Székelyföld gazdaságát, jövőképet nyújtson a fiataloknak.

Deutsch Tamás EP-képviselő, a magyarországi Digitális Jólét Programért felelős miniszteri biztos szerint „a változás sosem volt olyan gyors, mint napjainkban, de sosem lesz már olyan lassú, mint ma”. A Digitális Jólét Program a polgárok kiszolgálásához szükséges megfelelő információkat, az oktatás átalakulását tűzte ki célul, mondta Deutsch Tamás, aki szerint fontos eleme, hogy lehetőséget teremt a határon túli nemzeti közösségek, hogy bekapcsolódhassanak a fejlesztésekbe. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint szerint „ha fejlődni akarunk, bátraknak kell lennünk: nem lépésről lépésre kell behozni a technológiai lemaradást, hanem néhány szakaszt át kell ugorni”.

Az IT-nak stratégiai fontosságú iparággá kell válnia Székelyföldön, hiszen ez gazdasági húzóágazat és a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének és sikerének is a kulcsa. Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád egy Székelyföldi Innovációs Alap létrehozásának ötletét vetette fel, ahová az elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel ebbe jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a térséget. Felvetette, hogy Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, és a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét.  Antal Árpád arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket.

Kovács Zsolt / Székely Hírmondó

2 hozzászólás

  1. Antal m.

    Fontos folytatás.
    Mindenki tudja és hallott a nagyvilágban megtörtént bozóttok-erdők-lakterületek élet veszélyesen pusztító tüzek eseteiről!
    E katasztrófák elkerülése végett, érdemes fontolóra venni mind ezeket, a fentiekben. A jövőnk esetleges történetét tekintetbe kell venni, egy jobb digitális jólét biztonsága ki fejlesztésében!

    Válasz
  2. Antal m.

    AZ ÖTLET E TÉREN AMI ENGEM MEGFOGOTT!/elképzelés/
    Fel térképezni a BÁLVÁNYOS tájegységet,, több léptékekben, a terep ismerete végett !
    Ki épÍtésI TERVEKET elkészíteni mind:
    1.Erdő fejlesztés, modern módszerekkel, utak,ültetések,kitermelés, minden szintű jó megoldások.
    2.Turisztikai bázisok építései, éttermek,szállók,gyógyfürdők,szórakozási központok sport-játékterek ágai biztosításai.
    3.Utak, sétáló helyek bútorzatok,csatornázási,ivóvíz, hálózatok kiépítései.
    4.Vadállat park, háziállat állományok fejlesztési módszerei.
    5.A természet adta lehetőségei, kéngödrök,ásványvíz források, erdei gyümölcsök,gombák ésszerű kiaknázásai.
    6.Közszolgáltatási egységek-üzletek,villaházak-lakások, ésszerű elhelyezései-építései, az
    egész környezetben!
    A FELSOROLTAKRA ALAPOZNÁM AZ EGÉSZ DIGITÁLIS ESZKÖZÖK FEL HASZNÁLATÁT,– HA VANNAK PÉNZALAPOK BIZTOSITVA! ! !

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük