Nagy megtiszteltetés volt számunkra a meghívás és részvétel a velencei Gyermek és Ifjúsági Táborban, amely 2018. július 23-27. között zajlott. A tábor céljai között szerepelt a csángó kulturális örökség népszerűsítése, és a Mezőföld kulturális örökségének élmélyítése a fehérvári táborozókban, bemutatása a pusztinai gyerekeknek.

Fotó: szekesfehervar.hu

Részt vettek Pusztináról, Lészpedról és a városban működő népzenével és néptánccal foglalkozó iskolák alsó tagozatos tanítványai, pedagógusai, egyesületek tagjai,  valamint a város általános iskoláinak érdeklődő diákjai.

Fotó: szekesfehervar.hu

Lehetőség volt szakmai konzultációra a népzenével, néptánccal foglalkozó pedagógusok számára, valamint ismerkedős és egyéb közösségi játékokra, mesékre a gyerekek számára.

Fotó: szekesfehervar.hu

Be lehetett kapcsolódni kézműves foglalkozásokba, részt lehetett venni gyöngyfűzésen, csuhézáson, rongybaba készítésen.

Fotó: szekesfehervar.hu

Nagyon jó volt részt venni ezen a kultúra cserén. Ezét köszönetet mondunk Ferenczy Eleonórának és a Székesfehérvári Önkormányzatnak hogy lehetőséget adtak a csángó kultúra bemutatására is.

Köszönettel, Nyisztor Ilona