Október 18-án, Hídvégen vette kezdetét a hetedik Székföldi Napok rendezvénysorozat, Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatásával. 

Székföldi Magyar Napok hetedszerre

Fotók: Bokor Csongor

Az elmúlt hétvégén, október 24-én és 25-én Erősdön és Köpecen folytatódott a rendezvénysorozat. Szombaton, az Erősdi Református Egyházközség társszervezésében hagyományos népi mesterségeket bemutató kiállítás megnyitójára került sor. A Norvégia Lichtenstein és Izland által finanszírozott pályázat részeként létrejött Hagyományos Népi Mesterséges – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által címet viselő kiállítást dr. Kinda István néprajzkutató nyitotta meg és mutatta be a jelenlévőknek. A kiállítás részeként dr. Kinda István néprajzkutató és Simon József filmes szakember népi mesterségekről szóló kisfilmjei is bemutatásra kerültek, így a közönség bejárhatta a kenyér útját, de a pálinkafőzés és fafaragás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek.

Székföldi Magyar Napok hetedszerre

Gyermekprogramból sem volt hiány, hiszen a szervezők hagyományos mesterségekre és népi tudásra alapozott gyermekfoglalkozásokkal is készültek.

Székföldi Magyar Napok hetedszerre

Vasárnap, október 24-én a Köpeci Református Egyházközség a Kolonits István orgonaépítő munkásságát bemutató kiállítást tekinthette meg, amelyet Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa mutatott be.

Kovászna Megyei Művelődési Központ

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük