Szellempolgármester

Forrás: cancan.ro

A kérdés az, miféle jövőképe, életigénylése lehet annak, aki egy halottat szavaz meg településvezetőnek? Persze, lehet arra fogni, hogy protesztszavazás volt, nem valakire, hanem valaki ellen voksoltak.

Így akarták kikényszeríteni az időközi választást, ami politikai éleslátást, tudatos taktikát feltételezne, de sajnos nem az. Csak bárgyú, a helyzet tragikomikusan lehetetlen voltát láthatóan fel sem fogó, anyanyelvükön is csak hebegő emberek mondják egymás után kamerába, azért szavazták meg a holtat, mert „olyan rendes ember volt”.

Meg voltam győződve, hogy a magyarországi Arady-Varga humorista párosnál senki nem tud több bőrt lehúzni a faluriportok, „pedig olyan rendes ember volt” klisémondatáról. Azonban alaposan és behozhatatlanul rájuk vert a bezzegromán rögvalóság: egyik községben halott embert választottak polgármesternek.

A riporternek a megkérdezettek Aradyék immár klasszikussá vált poénját mondták kamerába: „mert olyan, rendes ember volt”… A különbség annyi, a humoristák egyetlen célja a nevettetés volt. Az illető község szavazópolgárainak kétharmada azonban, teljesen komolyan gondolta, hogy a szavazófülkében az eddig is tisztségben levő, újrázásra készülő polgármestert kell támogatnia. Törvényesen, annak rendje módja szerint szabályosan leadott vokssal.

Cseppet sem zavarta őket, hogy az illetőt a jelölés benyújtása és a szavazás között, a koronavírus hatékony közreműködésével, magához szólította az Úr. A neve ott maradt a már kinyomtatott szavazólapokon, ez pedig elég volt, hogy az állampolgári akarat újfent a község élére emelje, függetlenül, attól, hogy már nem él. Talán nem is számít, hiszen sok romániai településen olyan siralmas a helyzet, mintha nemcsak a polgármestert nyelte volna el az alkonyzóna, de kihalt volna a teljes önkormányzat. Már olyan csoda többször is előfordult, halottak jöttek ki a sírjaikból szavazni, de arról, hogy élők halottat választottak volna vezetőjüknek, még nem volt feljegyzés. Mondjuk előbbiekről hamar kiderült, nem szellemek suhogtak elő szavazni, hanem nagyon is élők csaltak az elhunytak személyi adataival.

Nemcsak az a gáz, hogy a román valóság képes olyan groteszk helyzeteket teremteni, amely a parodisták legmerészebb álmaira rácáfol. Nem. Hanem az, hogy a jogszabályok szerint nem is lehetett volna elkerülni a fenti helyzetet. A választási törvény szellemi atyjai, megszövegezői, mind képzett jogászok, társadalomkutató tudósok, nem számoltak azzal a cseppet sem valószínűtlen helyzettel, hogy a jelöltállítás és a szavazás közötti időszakban jobblétre szenderülhet egy jelölt. Sem a parlament szenátorai, képviselői, akik megszavazták a jogszabályt. Így törvényes lehetőség nem volt esetleg élőre cserélni az elhunyt jelöltet, sem az ilyenformán okafogyott választás hivatalból, alanyi alapon történő elhalasztására. A román törvények szerint ez így volt jól, halott jelölt nevét tartalmazó szavazólapot adni az urnákhoz járuló polgárok kezébe. Valahogy úgy lehetne alkalomhoz illőre csavarni a klasszikus poént miszerint „ne rajzolj pöcsöt a plakátra, mert estére megválasztják”, hogy „ne tégy fel halottat a jelöltlistára, mert estére polgármester lesz belőle”.

Kérdés az is, miféle jövőképe, életigénylése lehet annak, aki egy halottat szavaz meg településvezetőnek? Pesze, lehet arra fogni, hogy protesztszavazás volt, nem valakire, hanem valaki ellen ütötték a halott jelöltre a pecsétet a voksolók. Így kívánták kiiktatni az ellenjelöltet – aki élt és virult ugyan, de nagyon nem akarta a többség –, kikényszerteni az időközi választást, ami politikai éleslátást, tudatos taktikát jelentene, de esetünkben sajnos egyáltalán nem volt szó erről. Csak bárgyú, a helyzet tragikomikusan lehetetlen voltát láthatóan fel sem fogó, anyanyelvükön is csak hebegő emberek mondják egymás után kamerába, azért szavazták meg a holtat, mert „olyan rendes ember volt”. Ráadásul este, a helyi temetőben jónéhány szavazó ünnepi megemlékezésen meghatottan koszorúzta meg a frissen megválasztott szellempolgármester sírját. Mondjuk ott, ahol a „mit ünnepelünk Karácsonykor?” kérdésre elhangzott „hát az első és második napját” válasz is, miért kellene ezen csodálkozni?

Egyáltalán miért kellene Romániában bármilyen visszásságon is meglepődni? Itt, ebben a fordított világban, a mínusz előjeles zsenialitás országában, sokkal inkább a normalitás ritka percein, a dolgok gördülékeny voltán szoktunk csodálkozni.

Hompoth Loránd

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük