Előzetes egyeztetés alapján Fejér László Ödön szenátor tegnap délelőtt meglátogatta a csíkszeredai börtönt, ahol két órát töltött. Egyetlen újságíró kísérhette el, így Bartos Lóránt járhatta végig a börtönt, és egy üvegfalon keresztül Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal is találkozhatott.

Szőcs Zoltán és Beke István az üvegfalon keresztül beszélgettek az őket meglátogató Fejér László Ödönnel. Bartos Lóránt felvétele

A koncepciós peren terrorizmussal vádolt, és 5–5 év szabadságvesztésre ítélt kézdivásárhelyi fiatalok arról beszéltek a szenátorral, hogy milyen lépéseket lehetne tenni érdekükben az Európai Parlamentben, illetve itthon. Meglátásuk szerint a hatalom rajtuk keresztül akarja megfélemlíteni és megbélyegezni az erdélyi magyarságot.

A börtönben tett látogatásukról beszámolva a szenátor és az újságíró elmondta: Miklós Zoltán főfelügyelő és Cristinel Gherghel alfelügyelő, a büntetés-végrehajtó intézet igazgatója, illetve aligazgatója fogadta őket és kísérte végig a látogatható helyiségeken. Az igazgató tájékoztatása szerint a csíkszeredai az ország legkisebb börtöne, jelenleg 303 személyt tartanak fogva, és minden börtönzónában létezik egy zárt és egy nyitott rendszer. Azok kerülnek nyitott rendszerbe, akiknek a büntetése egy éven aluli.

Csíkszeredában hét ilyen nyitott rendszerű fogva tartás működik: a rabok egy farmon dolgoznak. Az igazgató azt is elmondta, hogy nincs kivétel, mindenkit érint a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége, így Bekéék 2020 második felében szabadulhatnak feltételesen. A kézdivásárhelyi fiatalok amúgy két másik elítélttel együtt négyen vannak egy zárkában, de olyan cella is akad, ahol akár 16 személy tölti büntetését. Az elítéltek naponta három órát sétálhatnak.

Fejér László Ödön a börtönben tett hivatalos látogatása után meghatódva tartott pár perces sajtótájékoztatót a kint várakozó újságíróknak. Elmondása szerint a börtön vezetői kedvesen fogadták, és bizonyos helyeken azt is megengedték, hogy képek, illetve videófelvételek készüljenek. Rend és tisztaság van, a börtön korszerű konyhával rendelkezik. A honatya szerint a börtön nem törte meg a két vármegyést, és nagyon bíznak abban, hogy minél előbb kikerülnek a rácsok mögül.

A szenátor azt is elmondta, hogy a szenátus plénumában intézett kérdést Tudorel Toader igazságügyi miniszterhez azzal kapcsolatosan, hogy a harminc nap már rég letelt, és még mindig nem kapták kézhez az ítélet indoklását.

Ez azért fontos, mert annak alapján lehet továbblépni és megtenni a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a két ártatlanul bebörtönzött fiatal a karácsonyt már családja körében töltse. A szenátor bízik abban, hogy az indoklásból kiderül: a két vármegyést igazságtalanul zárták be. Az RMDSZ és a másik két magyar párt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság. „A börtön az börtön, egy nap is sok itt bent ülni” – összegezett Fejér László Ödön szenátor.

Iochom István / Háromszék