Bár a román kormány elvont hétmillió lejt a város költségvetéséből, természetesen idén is megtartjuk, immár 27-ik alkalommal, a Szent György Napokat – mondta el hétfői sajtóértekezletén Antal Árpád.

Az április 21-e és 29-e között sorra kerülő rendezvény célja, hogy a város által befogadható szinten lehetőséget teremtsen az ünnepre, a szórakozásra, a barátokkal, ismerősökkel való találkozásra – tette hozzá a sepsiszentgyörgyi polgármester.

Körülbelül 20 százalékkal kevesebb pénz jut az ünnep megszervezésére, mint tavaly, ezért csökkentenünk kellett a programpontok számát, minőségben azonban nem kötöttünk kompromisszumot – jelentette ki a polgármester.

A hagyományokhoz híven, a kilenc napos eseménysorozat két részből tevődik össze: a szombattól csütörtökig tartó kulturális hétből és a háromnapos fesztivál hétvégéből.

A kültéri programok négy színpadon és a természetesen a belváros utcáin és terein zajlanak. A Főszínpad a mostani korcsolyapálya előtt, arccal a színház fele kap helyet. A Közösségi színpad a Szent György térről a védettebb, csendesebb, családiasabb 1956-os emlékparkba költözik.

A kultúrkerti színpad a Székely Nemzeti Múzeum hátsó udvarán lesz, a borudvarral együtt, az Ifjúsági színpad pedig idén is a polgármesteri hivatal parkolójában kap helyet.

A kézműves vásár a Székely Nemzeti Múzeum előtt, a Kós Károly utcában, a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Kriza János utca sarka között, illetve a Gróf Mikó Imre utcában lesz.

A lacikonyhákat a Lábasház elé, a Kórház utca és a Gróf Mikó Imre utca közé állítják fel. A Kórház utca-Kriza János utca útvonalat nem zárják le a közúti forgalom előtt.

A Szent György Napok nyitóhangversenyére hagyományosan a Gyár utcai Krisztus Király római katolikus templomban kerül sor. Idén egy hazai, talán nem túlzás azt állítani, szuperprodukcióval indul a városünnep. Carl Orff Carmina Burana című zeneművét három zenekar, öt kórus és három szólista adja elő.

A sepsiszentgyörgyi Georgius és a Csíki kamarazenekar kiegészül a marosvásárhelyi filharmónia zenekarának hangszeresaivel. Fellép a Vox Humana kamarakórus, a Pro Musica kamarakórus, a Canticorum női kar, a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkara, a Krisztus Király templom Laudate kamarakórusa, valamint Sebestyén-Lázár Enikő sepsiszentgyörgyi szoprán, Valentin Racovean tenor és Ștefan Ignat bariton, utóbbi kettő a bukaresti opera művészei. Vezényel: Steffen Schlandt (Brassó).

A jegyek 40 lejbe kerülnek (a nyugdíjasok a jegyek 20 százalékát fél áron vásárolhatják meg), és március 1-jétől lesznek kaphatóak online, illetve a Városi Jegyirodában (Szabadság tér 1.).

Véglegesnek tekinthető a Főszínpad műsora – jelentette be Knop Ildikó. A rendezvény programkoordinátora szerint az volt az alapvető szempont a műsor összeállításakor, hogy minél több irányzat kedvelőinek igényét kielégítsék.

A helyieken kívül, pénteken 19 óra 30 perckor Gáspár Laci lép fel, majd 21 órától, a 2017-ben újraalakult Compact B zenekar játszik.

Szombaton 19 óra 30 perckor a Moldova köztársaságban született Irina Rimes koncertezik, majd 21 órától a Wellhello hip-hop csapat produkciója következik, az estét az Anima Sound System 23 órakor kezdődő koncertje zárja.

A vasárnap este programját 19 órakor Szikora Róbert & R-GO legendás csapata kezdi, a zárókoncertet pedig a németországi Alphaville adja, 21 órától.

A városünnep tűzijátékkal ér véget, amely idén 22 óra 15 perckor kezdődik.

A Szent György Napok szervezői a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház.

Fotók: Vargyasi Levente

A Szent György Napok főbb fellépői 2018-ban:

CARL ORFF: CARMINA BURANA – SZCENIKUS KANTÁTA

  1. április 21., szombat, 19:00

Carl Orff szcenikus kantátája, a Carmina Burana a világ zeneirodalmának egyik legnépszerűbb, legtöbbet hallgatott műve. A középkor iránti érdeklődés a zeneszerző egész életművére jellemző. A kantáta alapjául szolgáló 11–13. századi latin–német–francia nyelvű gyűjteményt a bajorországi Benediktbeuern kolostorában találták meg 1803-ban. A világi élvezeteket dicsőítő vágáns költők verseire komponált, a tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként is ismert művet Frankfurtban mutatták be 1937. június 8-án. A zeneirodalom egyik legnagyobb együttesre írott vokál-szimfonikus műve.

Közreműködnek:

– Steffen Schlandt – karmester (Brassó)

– Ștefan Ignat – bariton (Bukaresti Nemzeti Opera)

– Valentin Racoveanu – tenor (Bukaresti Nemzeti Opera)

– Sebestyén-Lázár Enikő – szoprán (Sepsiszentgyörgy)

– Georgius Kamarazenekar, Csíki Kamarazenekar és a Marosvásárhelyi Állami Filharmonikus Zenekar hangszeresei.

– Vox Humana Kamarakórus, Pro Musica Kamarakórus, Laudate Kamarakórus,  Canticorum Női Kar, Campanella Gyermekkórus (Sepsiszentgyörgy)

GÁSPÁR LACI

április 27., péntek, 19:30

A 2017-es és 2016-os X-Faktor zsűritagja és a Playback párbaj című műsor műsorvezetője. 2015-ben a Sztárban Sztár műsorában győzelmet aratott, ezzel ő érdemelte ki Az ország legsokoldalúbb előadója címet. 2004-ben az év legjobb férfi hangja díjat vehette át. A Megasztár első sorozatának sikerén vett lendülete több mint 10 éve töretlen. Szinte minden zenei díjat magáénak tudhat a Fonogramtól kezdve a többszörös Viva Cometen át. 2016-ban ő is bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál előválogatójába Love and Bass című dalával. Gáspár Laci 16 éves kora óta fejleszti zenei adottságait. Énekelt gospel kórusban, illetve az éneklés mellett basszusgitározott is egy jazz zenekarban. A tehetségkutatók hozták meg neki az igazi szakmai sikert. 2004-ben jelent meg első albuma Hagyd meg nekem a dalt címmel, amely platinalemez lett, címadó dala pedig slágerlistás szerzemény. Mindezek mellett a Madách Színházban még musical-színészként is megcsillogtatta tudását.

COMPACT B

április 27., péntek, 21:00

Nyolc év után újra Sepsiszentgyörgyön zenél a Compact zenekar a După ani și ani című turné első szabadtéri állomásán. Több változáson és zenészcserén esett át a legendás Compact zenekar az elmúlt évek során, végül a Compact B zenekar 2017 októberében alakult újra olyan zenészekkel, akik az elmúlt évek során részei voltak a zenekar történetének.

– Costi Cămărășan – a zenekar alapító tagja, szólógitáros

– Leluț Vasilescu – 36 évi zenekari tagság, dobos

– Coco Adrian Tinca – 10 évi zenekari tagság, basszusgitáros

– Adrian Ordean – 8 évi zenekari tagság, szólógitáros, a Compact zenekar legismertebb dalainak (După ani și ani, Trenul pierdut, Să te gândești la mine, Cine mă strigă în noapte, Toamna, stb.) szövegírója és zeneszerzője

– Leo Iorga –10 évi zenekari tagság, énekes

– Monel Puia – billentyűs

A Compact B zenekar első fellépésére Brassóban került sor a Tanács téren, 2018 szilveszterén több mint tízezer néző előtt. Ezután a tévéadók, rádiók és eseményszervező intézmények meghívásainak sora következett. Az idei Szent György Napok főszínpadán nyolc évvel a legutóbbi itteni fellépésük után újra felcsendülnek a legendás hazai zenekar jól ismert dalai.

IRINA RIMES

2018. április 28., szombat, 19:30

Irina Rimes a dalszerző-előadó először lép fel Sepsiszentgyörgyön. Pályakezdése után röviddel a hazai slágerlistákat sorra hódította meg a Moldova köztársaságban született Irina Rimes, 2016-tal kezdődően a Visele című dallal viharos sikert ért el, a kislemez az év egyik legjátszottabb dalává vált és több mint 15 milliós nézettséget regisztrált a Youtube videóportálon. Ezzel egyidőben a Román Rádió Gáláján debütdíjat és zeneszerzői díjat nyert, mert ő egymaga írja a dalok zenéjét és szövegét is. A Visele kislemez után egy hármas lemezsorozat következett Trilogia Irinei címmel (egyfajta szerelmesdal-sorozat három részben), ezután együttműködések sora hozott újabb sikereket olyan partnerekkel, mint Guess Who, DJ Sava, Vunk, Killa Fonic. A 2016-os év méltó zárásaként Irina Rimes egy kétlemezes szerződést írt alá a franciaországi Universal Music lemezkiadónál. Dalszerzési munkája során olyan előadók számára komponált, mint Inna, Antonia, Andra, Vunk, Alina Eremia, Raluka. 2017 szeptemberében Irina Rimes megjelentette a Despre el című nagylemezét, amelyen 11 dal szerepel, mindeniknek külön videoklip készült, a dalokat és klipeket egy cselekményszál eseményei fűzik össze a szerző-előadó saját hangvételét tükrözve. Irina Rimes olyan slágerei, mint a Ce s-a întâmplat cu noi, Bolnavi amândoi, Visele, De ce tu, Iubirea noastră mută a Szent György Napok főszínpadán először szólalnak Háromszéken.

WELLHELLO

2018. április 28., szombat, 21:00

A Wellhello a hip-hop előadó Fluor és a producer-énekes-dalszerző Diaz közös formációja, amely az elmúlt évek során Magyarország egyik top zenekarává vált. A sikerek és nézettségek magukért beszélnek, mindenki ismeri óriási slágereiket: Rakpart, apuveddmeg, Sokszor volt már így, Emlékszem, Sopronban.  A zenekar történelmet írt a magyar popzenében, egymás után töltötték meg a klubokat, majd a legnagyobb fesztiválok nézőtereit. Hat teltházas Budapest Park koncertet tudhatnak a magukénak Kétszer nyerték meg a Fonogram díjat, és van két Comet Gömbjük, a két VIVA Chart show első helyük mellett. 2016 decemberében jött ki egész estés nagyjátékfilmjük a #Sohavégetnemérős, amely a Wellhello dalai által inspirált történetekből áll össze, és a zenekar tagjai is feltűnnek benne. 2017-ben már több dal is megjelent a 2018-ban debütáló Zsáner című lemezről, az Odaút című dal több mint négy hónapon át vezette a rádiós listákat. A páros sikerei töretlenek, a dalok kivétel nélkül slágerek, a koncertek pedig teltházasak: nem véletlenül.

ANIMA SOUND SYSTEM

2018. április 28., szombat, 23:00

Az Anima Sound System – 25 év dalai című turnéjának koncertállomása a Szent György Napok főszínpada. A számos szakmai elismeréssel (VIVA Comet-életműdíj, Arany Zsiráf- és Fonogram-díjakkal) kitüntetett, idén 25 év es Anima Sound System az elmúlt évtizedek legfontosabb magyarországi elektronikus tánczenei alakulata. Az Európa majd minden fővárosában koncertező formáció talán legnagyobb erőssége a táncoltatás, a forró hangulatú koncertek és a művészi bátorság – az, hogy időről-időre képes megújulni, feladni a már bevált megszokott sémákat, és egészen újba kezdeni. Az állandóan változó stílusú Anima élő produkciójának különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adta és adja: modern elektronikus tánczene, reggae és dub, hiphop és triphop, hagyományos dalok és zenei kísérletek, erdélyi magyar népzene és rengeteg rádiós-, illetve milliós nézettségű klipsláger.  A negyedévszázados zenekar idén különleges koncertekkel készül a születésnapra, a budapesti A38-születésnap után egyből rég látott szeretett városukba, Sepsiszentgyörgyre utaznak, ahol nemcsak a lenyűgöző pályafutás leghíresebb dalai kapnak szerepet április 28-án este, de a zenekar régi barátja, Bocskor Bíborka a Magashegyi Underground énekesnője is elkíséri a zenekart, hogy közreműködjön több Anima-klasszikus előadásában.

Szikora Róbert & R-GO

2018. április 29., vasárnap, 19:00

Szikora Róbert 1982-ben megalapította legendás zenekarát, az R-GO-t, amelynek sikere azóta is töretlen. 18 aranylemez, 9 platina, 1 gyémántlemez, ez összességében, több mint 5 millió eladott albumot jelent. A magyar poptörténelemben egyedülálló módon új stílust teremtett, amelynek neve: Csikidam. Szikora Róbert 14 éves kora óta van a zenei pályán, melynek idén az 50. évfordulóját ünnepli. Főbb díjai, elismerései: A legfigyelemreméltóbb kelet-európai zenész díja, melyet Hollywoodban Little Richard adott át neki, Négyszeres életműdíj, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés.

ALPHAVILLE

2018. április., 29 vasárnap, 21:00

A nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb zenekara, az Alphaville lesz az idei Szent György Napok sztárfellépője április 29-én 21 órától, a főszínpadon. A szintipop-rock együtteshez olyan slágerek köthetőek, mint például a Big in Japan és a Forever Young. Az Alphaville 1982 elején alakult, eredetileg Forever Young néven, 1984-ben az akkor már Alphaville nevet viselő együttes megjelentette első kislemezét, a Big in Japan című dalt, majd 1984 őszén megjelent az első album, a Forever Young. A Big in Japan lett az együttes legnagyobb sikere, listavezető lett Németországban, Görögországban, Svájcban, Svédországban, Venezuelában és az Egyesült Államokban. Két következő kislemezük, a Sounds Like a Melody és a Forever Young szintén top 5 sláger lett Európa több országában. Legutóbbi lemezük első kislemeze, az I Die for You Today 2010. október 8-án jelent meg először letöltésként, majd CD formátumban. A dal 8 hétig szerepelt a top 100-ban a német slágerlistán. Ezután tizenhárom év után először 2010. november 19-én jelent meg új stúdióalbum, a Catching Rays On Giant, amely a megjelenése hetében felkerült a 9. helyre a német slágerlistán.