Tegnap ismét megszólalt a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva Szentföld falvainak hívő katolikus népét. Előző nap a hagyományokhoz híven Kiskászon ifjúsága díszítette fel a Szent István-kápolnát és környékét. Perkői szentbeszédében Bátor Péter Botond pálos rendi szerzetes úgy vélekedett, hogy a kősziklára épült ház az, amelyik megmarad, sziklaalapja a fontos, nem az, hogy milyen ajtója van, milyen az ablaka, a fala, a teteje.

A szerző felvételei

Az ünnepség 10 órakor a Kézdiszentlélek központjában levő Szent István-szobornál kezdődött mintegy két-háromszáz felső-háromszéki, erdélyi és határon túlról érkezett zarándok jelenlétében. A téren cserkészek álltak díszőrséget, és a kőszobor két oldalán álló zászlórúdakra erre az alkalomra felhúzták a magyar és a székely zászlót.

Kézdiszentlélek és Kézdiszárazpatak testvértelepüléseinek – Budapest-Újbuda XI. kerülete, Szentgál, Nyéklábháza és Piliscsaba – küldöttei is együtt ünnepeltek a helyiekkel. Az ünnepséget a helybeli egyházi kórus nyitotta meg Dávid István kántor vezényletével.

Elsőként és házigazdaként Balogh Tibor polgármester köszöntötte a zarándokokat és a vendégeket, méltatta első szent királyunkat, aki kereszténnyé tette nemzetünket. „A magyar nemzet átalakításának nagy művét István csak úgy volt képes befejezni, hogy országa hosszabb ideig békét élvezett. A szomszéd fejedelmek elismeréssel adóztak neki vallásos buzgalmáért, s nemigen zavarták magasztos feladatának teljesítésében. Példamutató nagyvezérként tekinthetünk tehát István királyunkra ma is, 2018-ban, és ami egészen biztos: ha tiszteljük gyökereinket, megtartva vallásos értékeinket, szüleink irányszabásának elvén nem vészhet el nemzetünk” – mondotta többek között a község elöljárója.

Majd Soós Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja szólt az egybegyűltekhez. „Ma nemcsak Szent Istvánt, hanem az új kenyeret is ünnepeljük. Az államalapítás hivatalos ünnepéhez ma már hozzátartozik az új búzából sütött, nemzeti szalaggal átkötött kenyér megáldása, megszentelése és megszegése is. Ilyenkor tulajdonképpen az egész év terméséért adunk hálát. Az államalapítás ünnepén az új kenyér megszentelésére nemzeti rítusként tekinthetünk: mintegy jelképesen az új életet, a becsülettel, kitartóan és hittel végzett munka eredményét látjuk.

Annak az ünnepélyes érzését élhetjük meg ilyenkor, hogy a helyes emberi alapállás, a becsülettel végzett munka, az értékekhez való hűség előbb vagy utóbb meghozza a maga gyümölcseit” – hangsúlyozta a konzul.

Ezt követően Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő vont párhuzamot a több mint ezeréves magyar és a közel százéves román állam között.

A koszorúzás után a több száz fős tömeg, a körmenet egyházi énekeket énekelve, a feszülettel és templomi zászlókkal az élen elindult a szent hegy felé. Útközben elvégezték a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben felállított kőkereszteknél.

A déli harangszóra több százan vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid István kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő.

A búcsús szentmise főcelebránsa Bátor Péter Botond pálos szerzetes volt, aki a kerület papságának koncelebrálásával mutatta be a szentmiseáldozatot. „István király megszervezte ennek az országnak mindazt, ami nagyon fontos, de mégis a legfontosabb volt az ő életében, a sziklaalap, ami mind a mai napig megvan, még akkor is, ha nagyon sok vihar, nagyon sok villámdörgés, eső, zápor, hóvihar érte” – mondotta szentbeszédében a pálos szerzetes.

A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. A búcsú idején az ott levők egészségügyi ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület és a Megyei Vöröskereszt önkéntesei gondoskodtak.

Délután a perkői nyeregben néptánctalálkozóval folytatódtak az előző nap elkezdődött kézdiszentléleki falunapok. Este a szabadtéri kőszínpadon Homonyik Sándor koncertezett, majd a nap pompás tűzijátékkal fejeződött be.

Iochom István / Háromszék