Fotó: magyarkurir.hu

A debreceni virágkarnevál történetének eddigi leghosszabb útjának végállomására készül a Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsi!

A vallási hagyományok ápolása, a határon átnyúló közösségi összetartozás és a turisztikai kapcsolatok erősítése a küldetése annak a virágkocsinak, amely végigkíséri Szent László Ereklyéjét Somogyvár – Debrecen – Nagyvárad útvonalon Csíkszeredáig. A Szent László lovagkirály alakját szimbolizáló és ereklyéjét bemutató virágkocsi Ferenc pápa látogatása előtt érkezik meg és egészen Pünkösdig marad az anyaország kulturális ajándékaként.

Források szerint 1095-ben Szent László testét Somogyvárról Debrecenen keresztül vitték végső nyughelyére, az általa alapított váradi Szűz Mária-székesegyházba. Azonosulva a magyar kormány 1735_2018_ XII.18. számú határozatában megfogalmazott szándékával a több mint 900 éves esemény előtt tiszteleg az a sok ezer virágszállal díszített kompozíció, amely az ereklyével együtt a zarándokútról hazatérve az idén 50. Debreceni Virágkarneválon is képviseli majd Szent László szellemiségét.

Debrecen városa, a Debreceni Egyetem, valamint a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület összefogásával és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának támogatásával útjára indított virágkompozíciót Pikó Sándor debreceni képzőművész és alkotótársai alig egy hónap alatt készítették el. A szoborkompozíció a szerte Európában ismert Szent László-legendát mutatja be, amely számos templom oltárát vagy freskóját díszíti az egész Kárpát-medencében. A Szent László és a kun vitéz csatája – egy értelmezés szerint – az apostol király hősies küzdelmére utal a keresztény Európa védelmében, – más olvasat alapján – egy ősi mítoszt, az emberi lélek saját küzdelmét, a sötétség és a világosság harcát személyesíti meg.

Ferenc pápa 2019. május 31. és június 2. közötti látogatása idején, a Szent László lovagkirály zarándokút záróhelyszínére, Csíkszeredába június 1-én érkezik meg a virágkocsi a Szent László ereklyével, és egészen Pünkösdig, június 10-ig lesz megtekinthető. A Szentatya látogatása alkalmából összegyűlt több százezer hívő így közvetlenül is megcsodálhatja a világi és felekezeti összefogást megtestesítő debreceni alkotást. Szent László virágkocsija a több mint 900 évvel ezelőtti eseményt megidézve, több mint 900 kilométert megtéve Csíkszeredán máig ható üzenetét hirdeti majd: a kereszténységet a XXI. században is oltalmazni kell, ki kell állni a keresztény hit védelméért, mert ennek hiányában egész Európa lelkileg megrendülhet. (A Sapientia EMTE közleménye)