Azt eddig is elég erősen sejteni lehetett, hogy a román politikai alakulatok fejeseinek legkisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy a pártjuk, csapatuk helyett legalább időközönként az őket négyévente helyzetbe hozó állampolgárok érdekeit tartsák szem előtt, a koronavírus járvány szülte helyzet viszont kétségbevonhatatlan ténnyé emelte e becses tulajdonságukat.

Teljesen mindegy, mekkora baj, nyomorúság, tragédia érné az országot, a párton belüli és pártok közötti torzsalkodás, hatalmi harcok, helyezkedések felülírnak mindent, ezek alakulásától függ minden, és az sem számít, hogy az így elvesztegetett idő mekkora kárt okoz az országnak.

A röviden csak karanténtörvénynek nevezett jogszabály körüli, immáron több mint tíz napja tartó hercehurca ékes bizonyítéka a fentebb leírtaknak, és egyben igen plasztikusan mutatja: teljesen mindegy, a politikai barikád melyik oldalát nézzük, ugyanazzal az undorító és kétségbeejtő viszonyulással találkozhatunk.

A törvénytervezet és a járvány alakulása szülte nagyon kényes helyzet jócskán felkorbácsolta az indulatokat a liberális alakulaton belül is, s bár a teljes képre nincs rálátásunk, pár jel azért mutatja, milyen erőteljesek lehetnek a konfliktusok. Jól mutatja azt, hogy bizony áll a bál a liberálisoknál, ahogyan Klaus Iohannis államfő a múlt héten gyakorlatilag visszavonult, míg előzőleg minden kormánydöntést szinte előre bejelentett, a miniszterelnök és az egészségügyi tárca vezetője pedig naponta egymást cáfolják a tervezett intézkedéseket illetőn. Szintén az alakulaton belüli viharokra utal az is, hogy egy teljességgel politikai tárgyalásra (a szociáldemokratákkal a törvény szenátusi támogatásáról) nem a pártelnök, de még nem is valamelyik helyettese megy, hanem a még párttagsággal sem rendelkező Raed Arafatra bízzák, vigye el a balhét azért, amit ők maguk szúrtak el.

Az ősellenségnek számító Szociáldemokrata Párt háza táján sem lehet egyszerű a helyzet, hiszen szinte példátlan, hogy a párt országos ügyvezető elnökségét kizárólag egy törvénytervezet kedvéért összehívják. Komoly gondok lehetnek, hiszen az alakulat radikális szárnya határozottan elkezdte hallatni a hangját, Marcel Ciolacunak máris megvan az egyik kihívója az alakulat elnöki tisztségére Eugen Teodorovici volt pénzügyminiszter személyé­ben. Ami pedig a tervezet támogatását illeti, alaposan megoszlottak a vélemények, így a végső döntés végül csak feltételesen lett igenlő. Az már más lapra tartozik, hogy a liberálisok Arafat bevetésével mekkora ütőkártyát adtak a szocdemek kezébe, amit utóbbiak nem is átallottak használni, a tervezet megszavazásának újbóli halasztásával fenyegetőzve, s bizonyítva, mennyire képmutató, a pillanatnyi politikai érdekeik szerinti az egész tiltakozásuk.

Zárásként hadd jegyezzük meg: normális, viszonylag egészséges politikai osztállyal rendelkező országban egy ilyen fontosságú jogszabály még véletlenül sem válhat kisstílű játszmák tárgyává, súlyosan csorbítva az állam legfőbb intézményeinek tekintélyét, kérdésessé téve szerepüket és értelmüket.

Nagy D. István / Háromszék