Szép lassan felforr a Földünk

Egyre élhetetlenebbek lesznek a körülmények a Földön – erre hívják fel a figyelmet svéd kutatók, akik szerint a 2015-ös párizsi klímaegyezményben lefektetett 2 fokos limit alatti hőmérséklet-növekedés sem garantál már semmit: annak is végzetes következményei lehetnek.

A Stockholm Resilience Centre szakembereinek egyöntetű véleménye az, hogy a katasztrófafilmbe illő forgatókönyv önmagában a széndioxid-kibocsátás csökkentésével már nem elkerülhető.

Az Amerikai Tudományos Akadémia szaklapjában (PNAS) megjelent tanulmányuk szerint ennyire tartós, az üvegházhatásnak ennyire kedvező körülmények között az átlaghőmérséklet 4-5 fokkal magasabb értéken fog stabilizálódni, a tengerszint pedig 10-60 méterrel lesz magasabb a mainál.

A kutatók főleg amiatt kongatják a vészharangot, hogy a globális felmelegedés kiváltó oka ugyan az emberi széndioxid-kibocsátás, ám a természet nagy rendszerei reagálnak erre, és már egy kisebb hőmérséklet-növekedést is helyrehozhatatlan mértékűre többszörözhet ez a láncreakció.

A kevésbé derűlátó éghajlatszakértők szerint már késő bármit tenni, az optimisták szerint még van remény, de csak akkor ha záros határidőn – vagyis éveken! – belül radikálisan átalakítjuk az életünket.

A stockholmi intézet szakértői szerint ki kell vezetni az energiaszektorból a szenet és a szénhidrogéneket, le kell állítani az erdőirtásokat, valamint új technológiákat kell kidolgozni a szén-dioxid megkötésére és a felmelegedés lassítására.

Az elmúlt három év a feljegyzéseinkben szereplő három legmelegebb év volt, és ez a tendencia csak tovább fog romlani. Erre a sajnálatos garancia az, hogy hiába a klímaegyezmény, a világ két legnagyobb széndioxid-kibocsátója már állást foglalt: Kína nemhogy nem vállalt azonnali kötelezettséget a kibocsátás csökkentésére, de 2018-ban még növekedett is a széndioxid-kibocsátása, Donald Trump Amerikája pedig kihátrál a megállapodásból.

Euronews