Fotók: Henning János

Felejthető játékot mutatott szombaton a Sepsi OSK hazai pályán az FC Viitorul ellen az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában.

A sepsiszentgyörgyi csapat az első félidőben hátrányba került, majd a szünet után sikerült kiegyenlítenie, azonban a vendégek a második játékrészben többször is megszerezhették volna a győzelmet érő találatot. A háromszéki és a tengerparti együttes továbbra is nyeretlen a 2020–2021. évi pontvadászatban.

Leo Grozavu vezetőedző először nevezte a kezdőbe Jesús Fernández Collado spanyol kapust. A nyeretlenek csatájának első lehetőségét a házigazdák jegyezhették, Bryan Nouvier már az 1. percben célba vette Valentin Cojocaru kapuját, azonba a hálóőr hárította a lapos lövést. A folytatásban inkább a mezőnyben zajlott a küzdelem, mindkét csapat elképzelés nélküli játékkal rukkolt elő, a távoli lövések és a szöglet utáni erőtlen fejesek sem jelentettek veszélyt. Az FC Viitorul a 39. percben megszerezte a vezetést, Andrei Ciobanu szabadrúgása a sorfalban álló Boubacar Fofana fején irányt változtatott, becsapva a bemutatkozó spanyol kapust, majd védhetetlenül a hálóba vágódott (0–1).

A második félidőben a házigazdák többet birtokolták a labdát, Leo Grozavu vezetőedző cserékkel próbálta felrázni a támadójátékot, viszont nem járt sikerrel, mert lehetőségek inkább a vendégek előtt adódtak. A konstancai gárda pontrúgásokból és ellentámadásokból is veszélyes volt, Kevin Luckassen többször is növelhette volna csapata előnyét, ám néhány méterről sem lábbal, sem pedig fejjel nem találta el a kaput. A 66. percben ismét a Viitorul előtt adódott hatalmas helyzet, Gabriel Iancu átemelt Jesús Fernández felett, a labda azonban a felső lécről pattant vissza.

A hajrához közeledve a Sepsi OSK spanyol kapusa Luckassen újabb próbálkozásánál bravúrral szögletre mentett, csapattársai pedig az utolsó tíz percben beívelésekkel igyekeztek zavarba hozni ellenfelük védelmét. A székelyföldi csapat a 82. percben váratlanul kiegyenlített, Fülöp Loránd jobb oldali beadását Pavol Šafranko a kapu torkában a hálóba bólintotta (1–1). A gól után inkább a házigazdák akarata érvényesült, bár a letámadások ellenére nem sikerült megszerezni a győzelmet érő találatot, így sorozatban harmadszor is döntetlent játszottak.

1. Liga, alapszakasz, 4. forduló: Sepsi OSK–FC Viitorul 1–1 (0–1).

Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Sebastian Colțescu (Craiova). Sepsi OSK: Jesús – Csiszer (Dimitrov, 10.), Bouhenna, B. Mitrea, Ștefan – Aganović, Fofana (Ștefănescu, 46.), Purece (Fülöp L., 71.) – Carnat (Golofca, 46.), Šafranko, Nouvier (Fülöp I., 59.). Vezetőedző: Leo Grozavu. Viitorul: Cojocaru – Boboc, Mladen, Ghiță, Dussaut (Georgescu, 90.) – Ciobanu (Bodișteanu, 89.), Matei, Casap (Castaneda, 64.) – Iancu, Luckassen, Mățan. Vezetőedző: Rubén Alfonso de la Barrera Fernández. Gólszerzők: Šafranko (82.), illetve Ciobanu (39.). Sárga lap: Fofana (2.), Nouvier (23.), Aganović (46.), Ștefan (70.), illetve Matei (82.), Mățan (90+2.).

További eredmények: Chindia Târgoviște–FC Hermannstadt 1–3 (gólszerzők: Popa 10., illetve Romario 31. – tizenegyesből, Sîntean 40., Mayoral 82.), Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR 0–2 (gsz.: Crepulja 45+1. – öngól, Debeljuh 61.), Craiova–FC Voluntari 2–1 (gsz.: Koljić 34., Cicâldău 71., illetve Costin 57.).

Az 5. forduló programja: FC Voluntari–Sepsi OSK (szeptember 25., 18 óra), FC Argeș–Craiova (szeptember 25., 21 óra), Academica Clinceni–Medgyesi Gázmetán (szeptember 26., 14.45 óra), FC Viitorul–Astra Giurgiu (szeptember 26., 21.30 óra), Kolozsvári CFR–Chindia Târgoviște (szeptember 27., 19 óra), Jászvásári Poli–FCSB (szeptember 27., 21.45 óra), FC Hermannstadt–FC Botoșani (szeptember 28., 18 óra), FC Dinamo–Aradi UTA (szeptember 28., 21 óra).

Osztrák középpályást szerződtettek

A Sepsi OSK pénteken újabb játékos leigazolását jelentette be közösségi oldalán. A háromszéki csapat tizenegyedik nyári igazolása az osztrák Aleksa Markovic. A 19 éves, 182 cm magas középpályás az osztrák Floridsdorfer AC Youth csapatában nevelkedett, majd innen Németországba igazolt. Legutóbb a német tizenkilenc év alatti országos bajnokságban szerepelt, ahol 20 mérkőzésen két gólt és két gólpasszt jegyzett.

„Újabb tehetséges fiatal labdarúgóval kötött szerződést a Sepsi OSK Aleksa Markovic személyében. A 19 éves osztrák középpályás egy évre szóló szerződést írt alá klubunkkal, két év hosszabbítási opcióval. Aleksa, sok sikert kívánunk nálunk” – olvasható a közleményben.

Miska Brigitta / Háromszék