Az Iványi Gábor által alapított Oltalom Karitatív Egyesület szervezett péntek este fél hatra tüntetést a Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete elé az SZFE függetlenségéért, az oktatás és a kultúra szabadságáért.

A Vas utcában összegyűlő tömegben színészek és szegényeket oktató szervezetek demonstráltak közösen, biztosították egymást szolidaritásukról. Többen keményen bírálták a kormányt, az egyetemüket elfoglaló hallgatókat viszont hősöknek nevezték.

A demonstráción felszólalt Iványi Gábor, Fullajtár Andrea, Lázár kati, NoÁr, Szalay Kriszta, Szirtes Ágnes, Bíró Kriszta, Galkó Balázs, L. Ritók Nóra, Setét Jenő és zenélt Bródy János.

„Ez az a pillanat, amikor nem hallgathatunk tovább, és az utcán kell megmutatnunk, hiszünk a szabad oktatásban és a szabad kultúrában! Az SZFE tüntető diákjai szolidaritásukról biztosítottak minket, álljunk ki értük Mi is! Álljunk ki együtt mindazokért, akik nem tudnak kiállni magukért! Legyünk hangosak azokért, akik hangját nem hallják meg a Parlamentben!”

– áll a tüntetés Facebook-eseményének leírásában.

A hétfői egyetemfoglalás óta folyamatosan érkeznek a szolidaritási nyilatkozatok a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatához. Az egyetemet elfoglaló hallgatók mellett áll már több mint ezer zenész, 160 magyar író és költő, a CEU szenátusa, az ELTE több tanszéke, a Hallgatói Szakszervezet, a Corvinus több mint 800 hallgatója, a Magyar Helsinki Bizottság, Kaposvári Egyetemen végzett, illetve még ott tanuló színművészek, a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete, magyar jogászok és joghallgatók, a MOME Hallgatói Önkormányzata és az egyetem munkatársai, a Miskolci Nemzeti Színház, a Színházkritikusok Céhe, az Auróra, a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzősei, az Örkény Színház, A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem jelenlegi és egykori hallgatói és még sokan mások.

Euronews

21 hozzászólás

  1. wa1907

    A “magyarellenes”, ellenzéknek nem nevezhető internet, fotelforradalmárok kimerészkedtek az utcára és minden “‘hangya” méretű nemtetszést, rögtön forradalmi kisugárzású kormányellenes akciónak próbálják a látszatát kelteni. Ahelyett. hogy ezt egy asztal mellett megbeszélnének, erre felhergelik a fiatalság egy részét akik ebben a vírusos nyugis, bulimentes időszakban, könnyen foghatóak egy energia levezetésre.

    Válasz
  2. józsi

    Ezek után jöhet a szobrok ledöntése !

    Válasz
  3. Édes Erdély

    A komcsik nagyon meg akarják buktatni a magyar kormányt!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves Édes Erdély, pardon, a libernyákok (komcsi liberális korcs)!

      Válasz
  4. László Ferenc

    Az ÁSZ (Állami Számvevőszék) több mint 10 éve, minden évi felülvizsgálatnál figyelmezteti a színházat, hogy nem jó az éves elszámolásuk.
    Ennek ellenére minden zavartalanul folytatódott. Az állam most látta azt, hogy ezt a belterjes intézményt rendbe tegye. A kuratórium vezetője, Vidnyánszki Atilla neve hallatán robbant ki a Tüntetés. Mert ö nemzeti elkötelezettségű ember, nem libernyák, mint az egyetem vezetőinek nagy része – akik az évek során, át adták “hitvallásukat” a hallgatóknak is”
    A tüntetők egyik pontja azt mondja ki – hallhattuk a felsorolásból – az állam ne vonuljon ki TELJESEN a finanszírozásból!
    Tehát az állam pénze kell, de ne szóljanak bele semmibe, csak “dőljön a lé”!
    Hogy mit tanítsanak, ki legyen a tanáruk, stb. azt is ők (a hallgatók) kívánják megmondani – a fenntartónak, az államnak!
    Na hát ilyen nincs!
    Mivel ezzel az egyetem “elfoglalásával” bűncselekményt követtek el, akadályozzák az egyetem normális működését, – így véleményem szerint, aki nem akar tanulni, ha nem tüntet, sátrazik, zenél, stb. a tanulás helyett – azt azonnal kizárni az ez évi évfolyamból! (így vagy távozhat az egyetemről, – vagy veszít egy évet)
    Addig pedig, amíg a “visszatért” tanárok és egyetemi hivatalosságok, le nem ülnek tárgyalni az új kuratórium tagjaival és meg nem egyeznek az egyetem további normális működéséről – addig az épületen belül ki kell kapcsolni a villanyt és a víz szolgáltatást.
    Mivel nincs tanítás, így nincs szükség értelmetlenül pazarolni a szolgáltatásokat,
    Ez nem dzsembori, vagy ifjúsági tábor – ha nem a tüntetők jövőjéről szóló oktatási intézmény!

    Válasz
    • pista

      Egyetértek László Ferenccel. Már írtam, a sátán (a “filantróp”) ismét ott van az egész provokációban. Én, lajkus fejjel, ott hagynám az egész bandát (persze az épületet elfoglalók ellen elindítani a birtokháborítás pert) és az oktatni vágyó tanárokkal, illetve tanulni akaró diákokkal egy új egyetemet “nyitni”, hagyni ezt a felpiszkált bandát hadd tördőjenek vele a sátán emberei.

      Válasz
    • TÓDUCZ

      Nyúlugrasztó primadonna László úr, a SZFE nem színház! Egyetem!

      Válasz
      • László Ferenc

        TÓDUCZ 2020. szeptember 6.-n 22:34 közelében T, Dilibogyós primadonna dilidoki!
        Látom, friss, éber – tehát most bevette a Haliperidolt!
        Amúgy köszönöm a pontosítást!

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Szívesen máskor is. Nem pontosítás volt, hanem kijavítás!

          Válasz
          • László Ferenc

            TÓDUCZ 2020. szeptember 7.-n 12:52 közelében
            Precíz!

          • TÓDUCZ

            Na ne tessék viccelődni nyúlugrasztó primadonna László úr. Tényleg?

  5. pista

    A sátán (a “filantróp”) megint keveri az ürüléket!

    Válasz
  6. Sztrogoff Mihály

    Lassan, de biztosan alakul a liberális diktatúra. ,,Liberalizmus nincs, csak liberális diktatúra.”

    Válasz
  7. marczy

    Ja, annyit tennék hozzá még, hogy a baloldal értelmesebbjével (szerencsére vannak köztük kedves emberek is…) legalább le lehet ülni normális módon vitázni, de a teljesen kattanttal nem: ezek egy alternatív, rózsaszín valóságban élnek, a valóságtól teljesen elszakadva. Azért is a rosszul működő szociális intézmény a hibás, ha nem adnak elég pénzt, hogy meg tudja fizetni az embereit?
    Az értelmesebbje legalább látja a lényeget: nem azért nem tudják tartani a szerződést, mert hülyék, hanem azért, mert az államnak a maga elefántcsonttornyában fogalma nincs a helyi viszonyokról, hogy mennyiért hajlandó X vagy Y ott dolgozni.

    A Színmű? Már a New York Times is ajvékolt… Miről beszélünk? Onnan Amerikából csak ne ugassanak… Az ausztriai magyar legalább látja mindkét oldal álláspontját, így az egyszerű Hansinak is van módja viszonylag objektív képet kapni, de nem biztos, hogy akar, mert elképesztő a baloldali médiatúlsúly ott is, és az, hogy nálunk ez most megfordult, nem tetszik nekik. És hát politikai alapon egymást hozzák helyzetbe Londontól New Yorkig.

    Válasz
  8. marczy

    Mondok valamit: a Hitgyüli üzenetrögzítője a rendőrségre(!!!) volt bekötve!
    Szép egy ország, mondhatom.
    Vizet prédikálnak, bort isznak. Nagyon csúnya dolgokat lehetett hallani a Színmű felől. A magyar(?) baloldal meg már attól ajvékol, hogy az asszem 22 bp-i színházból már csak 21 van a kezükön. Hányingerem van tőlük. A baj az, hogy a Fidesz se sokkal jobb.
    Kolozsvár is az ilyen emberek miatt “esett el”. Sajnos Erdélybe is sz.rt a jó Isten pár ilyet. Ezeknek mindegy, ha teljesen balkanizálódik, elrománodik az a város, egy szalmaszálat nem tennének keresztbe a magyar ügyekért, azért, hogy 50, 100, 200 év múlva is lehessen magyarul beszélni Erdélyben, hanem csak és kizárólag a pénz, a hatalom, a globalizmus és valami teljesen hamis látszatbéke megteremtése és fenntartása érdekli őket. Mert amíg a békét akadályozó problémák nincsenek megoldva, hanem a szőnyeg alá vannak söpörve, addig nem lesz béke. A baloldal ezt felejti el. Mint mondtam, hánynom kell tőlük emiatt.

    Válasz
  9. TÓDUCZ

    A DK-nak (Degeneráltak Koalíciójának) a házi lelkésze, Iványi Gábor nyekergett elsőnek a libernyák hőzöngésen. Görényfészek az a SZFE.

    Válasz
    • László Ferenc

      TÓDUCZ 2020. szeptember 5.-n 19:43 közelében
      Először arra gondoltam, nem őt látom.
      De csak lefogyott és rendezte a szakállát!
      Most azért ajvékol, mert a szervezetétől elvonták a támogatást. Már éppen ideje volt, hiszen 10 éve gyalázza a kormányt – közben kapta az állani támogatást.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Nyúlugrasztó primadonna László úr, nekem tetszik zongorázni? Muzsikáljon a mérnök űrnek, Jócka bácsinak meg a többi léhűtőnek

        Válasz
        • László Ferenc

          TÓDUCZ 2020. szeptember 7.-n 15:06 közelében
          Igen tisztelt, nagyra becsült Tóducz úr!
          Meg vagyok döbbenve! Ön félreértett egy beírt megfogalmazásomat és egyből arra gondolt, önt akarom bántani vele?
          Félreértette uram! Nézze meg a beírt dátumot ( a sajátját) mivel én arra a beírt témára válaszoltam.
          Ismétlem, én az Iványi lelkészről írtam, hogy alig ismertem meg, mert lefogyott és levágta a szakállát!
          Tehát semmi köze önhöz!

          Válasz
          • László Ferenc

            TÓDUCZ 2020. szeptember 7.-n 15:06 közelében
            Igen tisztelt Tóducz doktor!
            Nem értem önt, ha igazam van, akkor nincs rá válasza?

          • TÓDUCZ

            Nyúlugrasztó primadonna László úr, az Önhöz írt előző beírásom helyes értelmezése: Nekem tetszik zongorázni? Én többet tudok a szektavezérről, mint Ön! Mondókáját árulja a tudálékos ministránsainak, a mérnök űrnek és Jócka bának!

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük