Hivatalosan is bezárták a Mineót Szicílián. Európa egyik legnagyobb menekülttábora a csúcsidényben 4000 embernek adott otthont.

A bevándorlás megfékezését szorgalmazó Matteo Salvini belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője élőben közvetítette utolsó bejárását a táborban.

– A szavakról a tettek mezejére léptünk. Kollégáim nyilván felidézik majd mindazokat a vizsgálatokat, amelyeket az elöljárók a a Mineóhoz köthetően indítottak a nigériai maffia, a drogkereskedelem, a prostitúció és a palagóniai erőszak és gyilkosság ügyében, amit sosem feledhetünk – mondta Salvini.

Olaszország a fő kapuja az Észak-Afrikából a Földközi-tengeren át Európába tartó migráns-útvonalnak. A populista kormány az érkezők számát az utóbbi időben a menekülteket szállító hajók kikötési engedélyének a megtagadásával próbálja csökkenteni.

2016-ban 181 ezer menekült érkezett Olaszországba. Az idén már csak 3000.

Németh Árpád / Euronews