Romániában a kormány csütörtökön a közlekedési szabályok szigorításáról fogadott el rendeletet, amelynek alapján ezentúl a vezetői jog felfüggesztésével büntethetik az erőszakos járművezetőket.

román rendőrség

   A rendelet bevezeti a KRESZ-be, és kihágásnak minősíti az "agresszív vezetés" fogalmát. Ezt az a járművezető követi el, aki másik járművet veszélyesen megközelítve, indokolatlan fékezéssel vagy más módon próbálja megfélemlíteni (leszorítani) annak vezetőjét, villogással, dudálással követeli, hogy az előtte haladó szabadítsa fel a sávot, a forgalmi sávok között cikázik, a kerekeket pörgetve indul, kétkerekű járművet egy keréken vezet, szándékosan megcsúsztatja a jármű kerekeit, kézifék berántásával fordítja vissza járművét, vagy a környezetét zavaró módon, hangosan "túráztatja" a motort.

   Az agresszív vezetést a második szabálysértési kategóriába sorolja a román KRESZ, vagyis ezért nemcsak 580-725 lejes (1 lej=72,53 forint) pénzbírság jár, hanem 30 napra felfüggesztik a vezetői engedélyt is. Amennyiben az erőszakos vezetés anyagi kárral járó balesetet eredményez, a bírság 870-1160 lej közötti összegre emelkedik, a jogosítványt pedig 60 napra függesztik fel.

   A rendelet súlyosabb (1305-2900 lejes) bírsággal bünteti és a vezetői jog 90 napos felfüggesztésével bünteti azokat, akik indokolatlan módon az autópálya leállósávjában közlekednek, és 120 napra növeli a jogosítvány-felfüggesztés időtartamát azok esetében, akik visszafordulnak, vagy az autópályán a forgalommal ellentétes irányban haladnak, tiltott helyen hajtanak át másik pályaszakaszra, vagy a tilos jelzés ellenére áthajtanak vasúti átjárón.

   A gyorshajtás büntetésében új küszöböt vezetnek be: 120 napra felfüggesztik a vezetői jogát annak a sofőrnek, aki óránként több mint 70 kilométeres sebességgel lépi túl az adott szakaszon megengedett maximális sebességet. Eddig a 90 napos eltiltás volt a legsúlyosabb büntetés, amelyet az óránként 50 kilométernél nagyobb sebesség-túllépés esetében szabnak ki.

   Az elsőbbségadás elmulasztásáért és szabálytalan előzésért kirótt büntetés is szigorodott: az eddigi 30 nap helyett ezentúl 60 napig függesztik fel a vétkes sofőr vezetői jogát.

   "Véget kell vetni a vérontásnak a román utakon" – jelentette ki a csütörtöki kormányülés után Lucian Bode belügyminiszter, aki szerint a KRESZ szigorításának egyik célja az országutak felelőtlenül vezető "fenegyerekeinek" a megfékezése. Tavaly 1878-an vesztették életüket közúti balesetben a román utakon, 8 százalékkal többen, mint 2020-ban – emlékeztetett a belügyminiszter.

   Az Európai Unióban lakosságarányosan továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset. Az egymillió lakosra jutó, 2020-ban bekövetkezett 85 halálos baleset több mint kétszerese az uniós átlagnak.