Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyságban bejelentették, hogy péntektől bezárnak az iskolák és egyetemek. Boris Johnson miniszterelnököt komoly bírálatok érték azért, mert kormánya a nyájimmunitás elvén alapuló stratégiát képviselt a járvány elleni harcban. Mostantól Nagy-Britannia is csatlakozik a szigorú intézkedéseket bevezető országok közé.

– Természetesen az embereknek saját döntéseket kell hozniuk. Én hiszek a szabadságban, de nem lehet kétséges, ezek a hétköznapjainkat befolyásoló rendkívül fontos döntések – fogalmazott Boris Johnson.

Németország

Németországban a kancellár arról beszélt, hogy országának a II. világháború vége óta nem kellett ilyen súlyos kihívással szembenéznie. Angela Merkel kijelentette: bízik a kutatókban, hogy időben megtalálják a betegség ellenszerét.

Franciaország

Franciaországban egyelőre a kedden meghozott, mozgást korlátozó intézkedések következményeit elemzik. A rendőrség megpróbálja betartatni az emberekkel az új szabályokat. A helyzet súlyossága ellenére a kormány nem tervez újabb intézkedéseket.

– Az az igazság, hogy ma még nem tudjuk, milyen lépéseket kell még megtennünk a járvány elleni fellépésben. A kormány ezért felkéri a parlamentet, több területen adjon rendkívüli felhatalmazást – közölte Edouard Philippe kormányfő.

Portugália

Portugália az egyik utolsó európai ország, amely bevezette a legmagasabb szintű óvintézkedéseket. A hatóságok a nehéz helyzetben lévő Spanyolország közelsége miatt aggódnak.

Spanyolország

Spanyolországban VI. Fülöp király az egység és az erő jelentőségét hangsúlyozta.

– Vannak történelmi pillanatok, m elyek nehéz, fájdalmas, akár szélsőséges módon állítanak próba elé minket. Pillanatok, melyek a társadalom értékeit és az államot teszik próbára – fogalmazott az uralkodó.

Olaszország

Olaszországban a hatóságok amiatt aggódnak, hogy hamarosan több áldozata lesz az új koronavírus-járványnak, mint Kínában. Az olasz népesség idősebb, mint a kínai, ami lehet az egyik tényező, ám az elhunytak száma arányaiban is magasabb.

Csák Gyula / Euronews

31 hozzászólás

  1. antal m.

    Joe ! Igazolódott a jelzésem: –nem ideje BOLYONGNI! A koronavírus már éringet felénk is!

    Válasz
    • joe

      Kedves Antal m. Isten orizzen meg,hogy miutan lejar ez a pandemia ,hogy ne legyen ,,bolyongas,, utazas,nyaralas,stb,mert az oriasi szegenyseget idezne elo. Csak gondoljon bele.

      Válasz
  2. joe

    Na hol vannak a fennhangon kinyilatkozo szakertok,hogy csak baloldalilibsi,ajvekolo emberek terjesztik a viruspanikot? Megepitettek azt a magyinyok eroditmenyt,hogy ne menjenek be migrancsok,hogy megfertozzek es erre fel tobbezren,kenyelemesen az autopalykon es a a legiratokon hivatalosan bemehettek,ilyen-olyan kenyszer megallassal,semmire sem felkeszulve. A tobbezer ember ott vegezte a ,,dolgat es vegzi ahol rajon. Aztan most megkerdojelezik,hogy miert mentek el?Na vajon miert,mert nem csak egy paran,hanem millioszamra?Ja tudom,azert mert nem hazafiak. Csak azt azert nem ertem,hogy az eltavozas,mind egyiranyba ment az osszes emberkozponti volt szocializmusbol Es mindig csak nyugatabbra,meg a taboron belul is. Akkori lehetosegek kozul is a legfejlettebb NDK-ba,ami megis csak nyugatabbra volt. Aztan olvasva,mindenhol,nagyreszuk kiabalja,hogy ne engedjenek haza senkit!!! Ilyen oriasi szeretet van a nemzettarsak kozt.

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves Joe.
      Talán megint zárt osztályon volt, hogy egy egész napot kibírt az utolsó, végső elbúcsúzása óta?
      De a kezelés változatlanul sikertelen lett úgy látom.

      Válasz
    • TÓDUCZ

      Azok nem nemzettársak, azok kóválygó, bolyongó világlelkek, erős patkányösztönnel!

      Válasz
      • joe

        A patkanyok koztudottan behuzodnak a legtavolabbi lyukba es ott hallgatoznak. Mikor mar kozel vannak es nincs lehetoseg kiossanni,akkor elkezdenek vinnyogni,mint a patkany!!! Hol irtam en hogy soha tobbe nem irok erre az oldalra? Azt csak szeretne a triumviratus!! Azt irtam,hogy a temat befejeztem,de felboszultsegebe,vagy ragcsalasa kozben,mar nem jutott el kozpontig,mert olyan kicsi mint egy dio. Ha nezzek vissza amit akkor irtam,mert egy normalis gondolkozasu,meg ertelmes ember aki tajekozodik(ma ha van honnan,es nem csak a moslekot zabalja,amit a valluba ontenek) az tudta elore,hogy mi fog tortenni a vilagon,mert a szakemberek megmondtak!!! Es az lett!!! Nem amit a Mikulas irt,hogy az apropenzre megy a jatek,amit a hatterhatalom mergezett meg,hogy elvehessek az emberektol. Erdekes !!! penzt mar ugyszolvan nem hasznalunk es azert vasarolhatunk. Rengeteg dolgot bevezettek ami az emberek ert van,hogy elkerulhessek a betegseget. Es remeljuk,hogy tuljutunk minimum megbetegedesekkel,es megerosodve,ujra elindulunk,hogy normalis eletet eljunk. Kiranduljunk,szorakozzunk,es eljuk a jol megerdemelt eletet. Meg vannak maguk elegge fertozve ez van,virusok nelkul is. Nezzen korul ,hogy miket irnak a nemzettarsaikrol szazaval,hogy ott kell hagyni ,hogy ott rohadjanak meg ahol vannak. Ezt irjak szoszerint. Szep hozzallas,miutan a Miniszterelnokunk,egyre mondja,hogy hivjak a megadott telefonszamot,es szervezzek meg,es az allam hazahozat minden Kanadait akik kint ragadtak. Itt nem hallottam meg olyant,hogy maradjon ott ahol van,csak ha akar,es meg akkor is tanacsoljak,hogy jojjon haza.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Jóska bácsi a süllyedő hajóról a patkányok menekülnek előszór! Há a drága, szeretett, és féltett, Kánádában bolyongó, kóválygó és ottragadt nemzettársait miért nem viszi haza? Miért nem eteti és itatja őket addig amíg elvonul a járvány? Miért akarja hazapakolni őket?

          Válasz
          • joe

            Hany embert kuldtem en akarhova? Mindenki azt csinal amit akar,ha ram hallgat. Nem minden patkany tud uszni,ugyhogy a peldaja nem jo. Nem rajtam mulik a ,,hazapakolas,, ,sem magan,sem a tarsain. Az allam hataroz felettuk. Az emberek viszont lehetnenek humanusak is masok irant,mar ha van benne emberseg! Ha mindenki olyan lenne mint maga es a baratai,hat nem sok ember maradna a foldon. Hirtelen Desmond Tutu Puspok ur jutott eszembe a hires mondasaval. Elgondolkozhatna rajta.

          • TÓDUCZ

            Jóska bácsi tessék megnyugodni, minden patkány tud úszni! Ön a Dél afrikai Köztársaságban szokott templomba járni?

        • Nyilas

          Kedves Joe.
          Úgy átlagban havonta egyszer leírja, hogy ez volt az utolsó hozzászólása. Csak rövid az emlékezete. Hogy az átlagnál maradjunk kb 1 óra.

          Válasz
        • Nyilas

          Kedves Joe.
          Azt nem írhatja, hogy a témát befejeztem, mert az ön egyetlen témája, amióta megjelent itt az ermán, hogy önön kívül mindenki hülye.
          Ön olyan, mint a majom az állatkertben, aki azon gondolkozik, hogy miért van az a sok ember rácsok mögé zárva.

          Válasz
          • joe

            Kedves Nyilas,hogy mit irhatok es mit nem azt engedje meg,hogy en hatarozzam el. Hol irtam en hogy mindenki hulye? Habar minden percben szuletik egy,mondja a kozmondas. Valahogy ki kellene vegyek a gondolkodasukbol azt,hogyha a miniszterelnokot valaki biralja,az nem jelenti azt,hogy a magyarsagot,M.O-ot biralja! Szinten,hogyha valakinek az a velemenye hogy X Y-nal nem ert egyet,az azt jelenti,hogy mindenkit hulyenek tart. Szo sincs rolla,mert sokuk elkepzelese szerint,csakis,es szigoruan az lehet jo,ertelmes,elfogadhato,amit maguk allitanak. Tavolrol sem igaz. Es az sem hogy csk Joe-nak lehet igaza. Csak leven,hogy vitazunk,Joe-nak sokkal tobb lehetosege van tajekozodni barmirol,es csakis azt irja le,amit a nagy altalanossagban,hirs szakemberektol hall,vagy olvas. Csak ennyi a kulombseg,es meg azt sem allitom,hogy az is csak a legjobb valtozat lehet,barmirol. Teccik erteni?

          • Nyilas

            Kedves Jóe.
            Felőlem azt ír amit akar. Mindig mondom hogy szórakoztat.
            hogy mikor írta, hogy mindenki hülye?
            Mindig joe. Hisz egyébről sem tud írni. Lám most is. Mert Joe tájékozottabb
            “Joe-nak sokkal tobb lehetosege van tajekozodni barmirol,”
            Mi a sz;rtól lenne önnek több lehetősége tájékozódni, mint nekünk?
            Ugyanazokat a híreket olvashatjuk mint ön. Ugyanúgy megjelennek nálunk is, magyarul is románul is, amiket ön ott Kanadában angolul olvas. Annyi különbséggel, hogy a rólunk Kanadából közölt hazugságokat ön a
            hiteles tájékoztatásnak hiszi, mi meg átéljük, és tudjuk, hogy önt hazugságokkal tömték.
            Beszűkült agy Joe. Megszokta a csauseszku rendszerben, hogy azt kell elhinni, amit a kárpátok géniusza mond, más hírhez nem is juthatott hozzá, most már nem is érdekli más, mint amit az öt tó géniusza közölni kíván önnel.
            Sz@rt sem tud a világról joe. Még azt sem, hogy ebben az új világban mi itt az elmaradott keleten ugyanúgy elolvastatjuk azokat a hazugságokat, amikkel önt etetik. Annál is inkább, mert azok itt fogalmazódtak meg a hazai gazemberek billentyűzetén , hogy aztán visszaidézhessék itthon nekünk, hogy mi a világ véleménye a Magyarországról, vagy éppen a Romániához csatolt magyarok életéről.
            Ön nem vitázik Joe. Ön kijelent.
            A vita, az az, amikor cáfolom a másik ember véleményét (érvekkel, és nem azzal, hogy te tájékozatlan vagy mert nem tudsz nyelveket, hogy ismereteket szerezz) vagy érvelek. Átgondoltan, hogy annak amit leírok, mi lehet az alapja, mi lehet a következménye.
            Ön csak odáig jut el, hogy elolvasta -hiteles forrásból- hogy a magyar orvos a műtőben azt mondja, hogy “vegyétek ki a büdös cigánynak mindkét petevezetékét, hogy ne szaporodjon.”, és akkor ez úgy van
            Ön Joe, a kitenyésztett ember tipikus esete. Ilyen embertömegekre van szüksége ennek az új világrendnek, mint ahogy ilyenekre volt szüksége a szocializmusban Csauseczkunak Kádárnak, és annak a berendezkedésnek is. Mert az ilyeneket mindig rá lehet uszítani arra, akinek kifogásai vannak az éppen regnáló hatalommal szemben

        • ez van

          Olvasson és tájékozódjon Jóska bácsi, mert hülyeségeket ír. Nem tudom, mi alapján választja ki a szakembereket, akiknek véleményét utánozva osztja a semmit, a valótlanságot. Ami a pénzt illeti, arról is nagyon furcsa elméletei vannak. A füvet dollárért, vagy kártyadarabokért nyírja? Vagy pedig hat fűnyírásért kap egy kiló halhúst? A kliens autóját hány kiló cukorért fényezi ki? Tovább is van, mondjam még?

          Válasz
          • joe

            Sorolhatja napokig hetekig ,honapokig ez van,mert ugysem erti meg a lenyeget,es itt van a baj. Illetve csak a magagondolkozasuaknal. Maga csak azt veszi penznek ami fembol vagy papirbol volt kialakitva ami egy kozos kifizetesi targy volt,es mind kevesbe es kevesbe szukseges. Szinte mar alig lat keszpenzt az embereknel!!! Latja amit nem tud az nem letezik,es hulyesegeket mond es csak lejaratja magat!!!!! Az okostelefonnal kifizetheti egyik szemely a masikat!!!!! Allva egymasmellett,vagy szazkilometerrol is akar. A mai vilagban,mar csak szomok vandorolnak egyik szamlarol a masikra. A legtobb helyen a mai helyzet miatt nem vesznek el keszpenzt,es miert is hordozna maganal valaki. De attol eltekintve mondhatja,irhatja az elmelkedeseit. Latja ebben a nehez helyzetben,nem kell banizzon,mert megrendelhet barmit a telefonjan,es kiviszik,ugyhogy nem kell erintkezzen senkivel,hogy terjessze a betegseget. Az uzletekben,mar kivan jelolve a padlon,hogy ki mennyi tavolsagot tartson a masiktol,es a kartya erintesevel kifizet mindent. Na van mirol kell(ene) meg tajekozodnia. kell(ene).

    • ez van

      Úgy látom, Jóska bácsi számítógépét is megfertőzte a koronavírus. S onnan átterjedt kezelőjére is.

      Válasz
  3. antal m.

    Mi se vergődünk ki könnyen, e vészből! Nagy nálunk a fegyelmetlenség!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Fegyelmezetlenség.

      Válasz
  4. TÓDUCZ

    A laza és demokratikus Európa, eső után felvette az esőköpenyt és kinyitotta esernyőjét és most azon csodálkozik, hogy megázott.

    Válasz
    • bingóca

      Ez pont úgy van ahogyan írja. Münchenben, március 7-én, még 75.ooo néző volt a Bayern -Augsburg meccsen…!!! Néha az az érzésem, hogy szándékosan késlekednek az intézkedésekkel. ..Már ne terheljük meg a földet túl sok emberrel. Pedig lehetett volna tanulni Kína esetéből.

      Válasz
    • Intuitív

      Kedves Tóducz úr, Európába beleérti Magyarországot is? Vagy Magyarország nem annyira laza, ezért nem is fog megázni?
      Tényleg kiváncsi vagyok a véleményére, mert egy másik poszt kapcsán azt értettem a kommentjeiből, hogy Magyarország helyzete más, nincs annyi fertőzött és nem lesz baj. Bár így lenne…

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Kedves Intuitív, elsősorban a latin gintára (Olaszország, Franciaország, Spanyolország), s úgy nagyjából az Ön által oly nagyra tartott, “civilizált” Nyugat-Európára.

        Válasz
      • Nyilas

        Mondja Intuitív. Ön azonos Székely Attilával, vagy Móricka szindrómája van?
        Mórickának mindenről az jut az eszébe, Sz.A.-nak mindenről a Likud, önt meg megfertőzi a koronavírus, ha nem arról szól egy hír, hogy Magyarországnak befellegzett
        Az értelmi képességére nem térnék ki, nert ami nincs arról nincs mit mondani.

        Válasz
        • INTUITÍV

          Nyilas, fura, de az ön értelmi képességét én sem tartom sokra🙂

          Amúgy nem csak Magyországnak fellegzett be, de nekem Magyarország a legfontosabb… Roma-nia helyzete nem fáj annyira, pedig az aktuális térkép szerint ott élek.

          Válasz
          • Nyilas

            Elhiszem Intuitiv. Ezért szeretné minden cikkből, hozzászólásból azt hallani, hogy Magyarországon a legrosszabb a helyzet Igy is lehet Magyarország a legfontosabb.

          • TÓDUCZ

            Há Ön ki, mi, Magyarországot temető gyászhuszár?

          • Intuitív

            Nem vagyok senki…
            És megyek is innen, nincs mit keresnem itt, mert értelmes beszélgetést itt nem lehet folytatni egy bites fejekkel.

            Itt Nyilas is, meg Tóducz is csak két végletben tud gondolkodni: 0 vagy 1, Orbán vagy Gyurcsány, Fekete fehér, 888 vagy 444…
            Az egyik rossz, a másik jó… mint a romantikus regényekben. Lehet, ilyen módon is gondolkodni, de szerintem káros, mert az ilyen ember mindenkit be akar sorolni egyik kategóriába egy szó vagy egy mondat alapján.

            Pl. ha azt mondom, hogy a magyar kormány intézkedéseiben vannak nekem nem tetsző dolgok, akkor rögtön Gyurcsányista vagyok (pedig Gyurcsányban csak annyit szeretek, hogy tudok rajta röhögni ha megjelenik és beszélget).
            Ha 80%-ban egyetértek a magyar kormánnyal és 20%-ban nem, akkor már Gyurcsányista vagyok? Csak az lehet jó magyar, aki 100%ban egyetért a Fidesszel és Orbán Viktorral?
            Nem vagyok az a fickó, aki mindent zsigerből támad és elutasít… de vannak dolgok, amiket vitatok és szerintem ez a normális emberi magatartás. Ha birka lennék, nem vitatnék semmit és jó magyar lennék. Nyilas, meg Tóducz persze akkor is belém tudna kötni, mert nekik lételemük a kommentvitézkedés.

          • TÓDUCZ

            Minden jót. Erőt, egészséget.

          • Nyilas

            “Nem vagyok senki…”
            Ezt nem vitatjuk Intuitiv.
            A kutyát nem érdekli, hogy ön gyurcsányista, vagy orbánista. Csupán ai ön által említett “egybites” értelme zavart bennünket. A semmit átgondolni nem tudó okoskodás, a szakembereknél mindent jobban tudása.
            A múltkor léttam egy jópofa grafikát. Olvassa a férj az újságot, háta mögött a feleség nép be a szobába, a szájára tapasztva egy WC pumpa. A felirat:Remélem a vizvezetékszerelőnek nem magyaráztad el, hogy kell csinálni.
            Na, hát mi csak a vizvezetékszerelők voltunk.

          • Intuitív

            Nem vagytok ti semmilyen szerelők. Ha én okoskodó vagyok, akkor ti is max. okoskodók vagytok.
            A szakemberekről meg annyit, hogy két féle lehet:
            – politikailag elkötelezett, aki szembeköpi a szakmáját ha kell és jól megél
            – az igazság mellett elkötelezett, akinek nem mindig megy jól, de igazat beszél

            El lehet gondolkodni, hogy melyik fajta szokott tájékoztatást tartani.

            Viszontlátásra.

          • TÓDUCZ

            Nem viszont írásra, hanem adio.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük