Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyan alig néhány napja kezdődött el az idei év, de már most ki lehet jelenteni, hogy "rendkívüli időszak elé nézünk". Ezekben a rendkívüli időkben "szükségünk van a bennünket, magyarokat jellemző erőre, bátorságra, és legfőképpen az egységünkre" – tette hozzá Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva.

A miniszter hangsúlyozta: a népszavazás során több mint hárommillió, a nemzeti konzultáció során több mint kétmillió ember mondott nemet az illegális bevándorlásra, a kötelező betelepítési kvótára. "Ez az egység, ez a többmilliós tömeg a biztonságunk záloga, ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk, ha nem, eltaposnak minket" – hangsúlyozta.

"Eddig sikeresen védtük meg Magyarországot az illegális bevándorlástól, a határunkon a kerítés áll, a törvényeink szigorúan büntetik az illegális bevándorlást, a rendőreink, katonáink megvédenek bennünket. Azonban nem dőlhetünk hátra, sőt most kell igazán ébernek és bátornak lennünk, hiszen a Magyarország elleni támadások folytatódnak, sőt erősödnek" fejtette ki, hozzátéve: pontosan tudják, hogy a "brüsszeli bürokraták és a Soros-hálózat emberei" mit akarnak: a bevándorlókat be akarják hozni Európába, és szét akarják osztani.

Magyarország, a magyar kormány az útjukban áll, ezért indítanak kötelezettségszegési eljárásokat ellenünk, "ezért citálnak az Európai Bíróság elé, és ezért akarnak büntetni bennünket" – jelentette ki Szijjártó Péter. "Mi azonban a magyar emberek támogatásának köszönhetően határozottan veszünk részt ebben a harcban, és továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy a politikusoknak az emberek érdekeit kell képviselniük, így számunkra a magyar emberek véleménye és biztonsága a legfontosabb".

Hozzátette: "van szívük", nem akarják sorsukra hagyni a nehéz helyzetben lévőket, azonban szilárd meggyőződésük, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell elvinni a válságrégiókba.

Magyarországot továbbra is biztonságos helynek akarjuk megőrizni – jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta: az identitását egyre jobban elvesztő Európában "tudjuk, kik vagyunk, és tudjuk, merre tartunk".

Idén olyan döntések születhetnek, amelyek "nemcsak a mi életünket befolyásolhatják, hanem a gyerekeink és az unokaink életét is. Ennek az évnek a tétje az, hogy tovább tudunk-e menni a magyar úton, meg tudjuk-e őrizni Magyarországot magyar országnak, és meg tudjuk-e tartani a jogot arra, hogy a saját életünkről csak mi dönthessünk" – vélekedett Szijjártó Péter.

MTI