Szijjártó: Magyarország válaszlépésként kiutasít egy ukrán konzult

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót tart Budapesten 2018. október 4-én. Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország is kiutasít egy ukrán konzult – jelentette be a miniszter. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország kiutasít egy ukrán konzult – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Arra reagált, hogy délelőtt az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország a jó kapcsolatokban érdekelt minden szomszédos országgal, de az elmúlt hónapokban Ukrajna folyamatosan élezte a konfliktust Magyarországgal.

Kiemelte: az Ukrajna területéről kiutasított magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett.

Csütörtökön bekérették a tárcához a budapesti ukrán nagykövetet, és közölték vele, hogy 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot egy, a budapesti ukrán nagykövetségen dolgozó konzulnak – közölte.

A miniszter ténynek nevezte, hogy titkosszolgálati akció kertében készült egy néhány napja nyilvánosságra került videofelvétel Magyarország beregszászi külképviseletén, ami a diplomácia minden írott és íratlan szabályával szembe megy.

Közölte azt is: az ígéretek ellenére az ukrán parlament csütörtökön mégis elkezdte a magyarokat szintén hátrányosan érintő nyelvtörvény tárgyalását, miután már egy szintén a kisebbségekre hátrányos oktatási törvényt fogadott el.

Szijjártó: Magyarország válaszlépésként kiutasít egy ukrán konzult

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte a nyelvtörvény-javaslatot, amely az eddigi 10 százalék helyett 33 százalékos népességarányhoz kötne egyes nyelvhasználati jogosítványokat. Ezzel a Kárpátalján élő mintegy 150 ezer magyar jelentős része elveszítené jogát az anyanyelve használatához, ami a miniszter szerint szintén szembe megy minden nemzetközi szabállyal.

Ukrajna emellett katonai és rendőri erőket is telepít a magyar határ közelébe – sorolta a provokatívnak ítélt lépéseket. Ha egy NATO-ba igyekvő ország egy NATO tagország határába telepíti át katonai ereje egy részét, akkor nem csatlakozhat a katonai szervezethez – jelentette ki -, és ha egy unióba igyekvő ország támadást indít az unióban bevett kettős állampolgárság intézménye ellen, akkor az európai integrációs törekvéseiket sem lehet hitelesnek tekinteni – szögezte le, hangsúlyozva: Magyarország továbbra is meg fogja vétózni Ukrajna ezen két célját.
Felidézte azokat a segítségeket, amelyeket Magyarország az elmúlt időszakban adott Ukrajnának, és amelyek után “ezeket a hátba szúrásokat nem vártuk”.

A miniszter kifejtette: az ukrán elnök a rendkívül alacsony népszerűsége növelésére a választási kampányban a kárpátaljai magyarokkal szembeni gyűlöletkeltő kampányt választotta. Ukrajna azonban nemzetközi szerződések sorát szegi meg a magyarok és más nemzetiségi kisebbségek szerzett jogainak elvételével.

A miniszter kérdésre elmondta: Ukrajna semmilyen egyeztetést nem folytatott a magyar féllel a nyelvtörvénnyel, és az oktatási törvényről folytatott tárgyalásokkor tett ígéretét sem tartotta be.

Szijjártó Péter a legfontosabbnak a kárpátaljai magyarság védelmét nevezte, amelyet Magyarország nem fog geopolitikai játszmáknak kitenni. Azt mondta: Magyarországnak nem érdeke a helyzet további mérgesedése, mégis számít arra, hogy az ukrán fél él majd azzal a kampányban.

MTI

2 hozzászólás

  1. Ginko

    Vajon miért kell egy 47 milliós országnak egy 200 ezer főt kitevő magyar kissebbséget sanyargatni ?

    Mintha ezen a néhány ezer elöregedett magyar emberen, meg hátramaradt asszonyokon és gyerekeken múlna a közel 50 milliós ország sorsa. ( a fiatalabb emberek ugyanis, főleg a férfiak már rég elmentek más országokba dolgozni és aki tudta vitte a családját is )

    Vajon ki bátorítgatja erre Ukrajnának azt a vezetését amelyik az országában a közellátást nehezen tudja megoldani. Kilóg a fenekük a gatyából és csak fegyverkeznek és fegyverkeznek.
    Csapat összevonásokat hajtanak végre egy NÁTÓ ország határán, de azért be akarnak lépni a NATÓBA..
    Egy félfasiszta ukrán szervezet az ukrán hivatalos vezetés tudtával-nyilvánosan listázza aszomszéd ország külügyminiszterét.Talán likvidálni akarják , mint amikor a nácikkal kollaboráns jogelődjük kereste és kiírtotta a “gyanus”ukrán, orosz embereket ?
    Minden nagypolitikai tényező USA, EU, NATÓ, stb hallgat, az amúgy nagyszáju igazságosztó politikusok meg vonogatják a válukat.Da van aki még arra vetemedik, hogy bennünket marasztal el.
    Ennyit az emberi jogokról az európai államok szolidalitásáról,meg a jogállamiságról.
    Na és Románia ? Az Ukrajnában élé románoknak ugyan ez a sorsa min a magyaroké. Románia tárgyal. Az eredménye a tárgyalásoknak negy nagy nulla. Amit az Ukrán partner- mint írják a hírek – még megfejel egy kis megalázással és kioktatással.

    Hát ez akkor mi Kelet Európai kis EU országok ezt az egész hadjáratot hogyan minősítsük ?

    Válasz
  2. Édes Erdély

    Ki volt az az őrült, aki engedélyezte a magyar állampolgársági eskük letételét olyan megszállás alatt lévő országok követségein, konzulátusain (Kijev, Beregszász,Pozsony, Kassa), amely megszálló országok tiltják a kettős állampolgárságot, ezáltal szankcionalizálhatják a magyar állampolgárokat?

    Ezeket a helyeket, épületeket könnyen megfigyelhetik, lehallgathatják a megszálló hatóságok, amely információk birtokában különféle vegzálásoknak tehetik ki a magyar állampolgárokat. Ezeknek az állampolgároknak biztosítani kellene, hogy áthozva őket valamelyik csonkaországbeli magyar hivatalba, ott teljes titoktartásban, biztonságban tehessék le az esküjüket.

    Ezekben az esetekben szigorúan tiltani kellene mindenféle hang, video felvételek, fotók készítését, nehogy ezek később illetéktelen kezekbe kerüljenek, amelyek szintén kellemetlen következményekkel járhatnak az érintettek számára. Még a csoportos eskütételeket is tiltani kellene, nehogy később egy rossz akaratú, szándékú, esetleg beépített ügynök elárulja az ott látottakat, kiadja az információkat. Csak és kizárólag igazolhatóan rokoni kapcsolatban álló személyek esetében lenne szabad megengedni a közös eskütételt.

    Minden rendelkezésre álló eszközzel, módszerrel védeni kellene a felvidéki és kárpátaljai magyar állampolgárok érdekeit, személyiségi jogait, hogy a megszálló hatóságok később ne vegzálhassák őket otthon! (Ennek a hanyag eljárásnak köszönhető, hogy a Felvidéken nagyon kevesen éltek a magyar állampolgárság felvételével, mert nem óhajtják magukat és családjukat felesleges vegzálásoknak kitenni.)

    Az elindított vizsgálat alapján sikerült-e már kideríteni, hogy ki volt az a személy, aki ezt az ominózus felvételt készítette a beregszászi konzulátuson, aki már az eskütétel pillanatában elkövette a hazaárulás bűntettét? Visszavonásra került-e már az ő esetében a magyar állampolgárság?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük