Magyarország semmiféle Románia elleni támadást nem támogat az Európai Parlamentben – biztosította Bukarestben román hivatali kollégáját Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

„Arról biztosítottam a külügyminiszter urat, hogy Magyarország sem fog semmilyen politikai alapon, elfogult nem kormányzati szervezetek véleménye alapján elindított politikai támadást támogatni Románia ellen” – jelentette ki Szijjártó.

A tárgyalások napirendjén szerepeltek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok, különös tekintettel a Fekete-tengeren található gázlelőhelyekre.

„Reméljük, hogy a Fekete-tengeren található gázmezők kitermeléséről minél előbb döntést hoznak az amerikai és osztrák-román gázipari vállalatok, amelyekkel a szükséges szerződéseket minél előbb meg tudjuk kötni. Mindent megteszünk, hogy hosszú távon Romániából is tudjunk gázt vásárolni, mindenesetre ennek a fizikai feltételei jövő évtől rendelkezésre fognak állni” – közölte a magyar külügyminiszter, miután találkozott Liviu Dragneával, a képviselőház elnökével.

Amikor az igazságügyet szabályozó törvényeknek az Európai Bizottság által bírált módosításairól kérdezték, Szijjártó azt mondta: a román politikusok joga, hogy saját törvényeiket megalkossák.

„A román parlament kizárólagos joga, hogy törvényeket hozzon Romániában, én ezeket nem kommentálom, ez nem az én tisztem (,,,), nagyon kiegyensúlyozatlan és igazságtalan az a mód, ahogyan az Európai Bizottság viszonyul ezekhez a dolgokhoz” – mondta a magyar diplomácia vezetője.

Szijjártó utalt a Magyarország ellen elfogadott jelentésre, ami 'hazugságokon alapult'.

„Magyarországon semmi nem veszélyezteti a jogállamot és az, ahogyan most Romániát támadják, az nagyon hasonlatos ahhoz, ahogyan ezek az intézmények Magyarországot támadják”.

Agerpres