Sziklahitű Szent László, a becsületes király története

Szombaton, május 26-án 11:00 órától a Sziklahitű Szent László című előadással várunk kicsiket, nagyokat.

Szent László a lövész katonák védőszentje, kiemelkedő, erős kezű uralkodó volt, aki tisztességre és becsületre is nevelte a népet. Az előadás történelmi ízelítő a magyarok viharos múltjáról, ugyanakkor a népi képzelet gazdagította legendák sajátos bemutatása. A XII. századi uralkodó vezetési elvei megegyeztek a keresztény értékrenddel – szorgalmazta a békére való törekvést, egymás vagyonának tiszteletben tartását és a hit gyakorlását. Számos erdélyi templom freskója tanúskodik arról, hogy uralkodása és elvei a székelyek között példaértékűek voltak.

Az előadás különlegessége, hogy a papírszínház gyakorlatát használja, amely a XIX. századból származik. Az így létrehozott előadásokat szülők készítették gyermekeiknek, vendégeiknek, gyakran élőzenei kísérettel. Ezek a papírszínházi alkotások az akkoriban futó sikerek előadások miniatűr replikái voltak. Az 1800-as évek közepéig nagyon sok előadás rendelkezett miniatűr papír-hasonmással.

 

Írta, tervezte és rendezte: Szentirmai László

Rendező munkatársa: Kocsis Tünde

Zeneszerző: Kötő Áron

Zenei közreműködés: Vincze Dalos Csilla

Hangdizájn: Venczel Péter

Előadják: Balogh Dorottya, Giriti Réka, László Réka, Patka Ildikó, Pünkösti Laura, Rekita Rozália, Domokos Szabolcs, Kötő Áron, Urmánczi Jenő.

Plakátterv: Banga Szilárd, Kalló Angéla
Ajánlott korosztály: 5+

Bemutató: 2017. szeptember 30.  

 Mozaik – Krízishelyzetekhez való viszonyulások

 Május 31-én 18:00 órától Osváth Enikő Éva pszichológus lesz a Mozaik meghívottja. Ezúttal  arról beszélünk, hogy milyen szerepük van a szülőknek a krízishelyzetekben.

A gyermekek különféle fejlődési szakaszaihoz különféle viszonyulások szükségesek. Hogyan kezeljük a nehéz helyzeteket? Tulajdonképpen mire van szüksége a gyermekünknek? Mit tegyünk a legnehezebb helyzetekben?

A nagyváradi születésű, Kolozsváron élő és tevékenykedő, relaxációs és szímbólumterápiás pszichoterapeuta Osváth Enikő Éva tapasztalatait családterapeutaként és iskolapszichológusként szerezte. Ugyanakkor pszichodráma és bibliodráma vezetői képzettsége is van. A négy gyerekes édesanya az Életfa Családsegítő Egyesület egyik alapító tagja, jelenleg is aktív pszichológus és terapeuta.

A Mozaik célja a szülők, a pedagógusok és a jövendőbeli szülők megszólítása különféle szakterületen tevékenykedő szakember részvételével. A belépés ingyenes.

 A Puck Bábszínház román tagozata is szeretettel vár minden érdeklődőt. Vasárnap 11:00 órától A száműzött farkas (Lupul Interzis) című előadás lesz látható.

 Jegyek válthatóak előadás előtt a bábszínház pénztáránál. Jegyfoglalás hétfőtől péntekig 9-16 óra között a következő telefonszámon: 0731837693. Továbbra is igényelhető a nagycsaládos jegy a Puck Bábszínház magyar tagozatának az előadásaira. Ennek lényege, hogy a minimum három gyermeket kísérő szülők (maximum két nagykorú) ingyen tekinthetik meg az előadást.

Mindenkit szeretettel várunk!

 

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.