Színes kiadvány a székelyekről

Faragó Imre magyarországi térképész, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója, valamint az őt segítő népes szakmai csoport munkásságának gyümölcseként A székely nemzet atlasza címmel hiánypótló munka látott nyomdafestéket az elmúlt esztendőben.

A Kiss András jóvoltából megjelent kiadványt Rumi Tamás ismertette Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére április elején szervezett tudományos értekezleten.

Ezúttal nem egy hagyományos atlasz került az olvasó asztalára, hanem a történelmünkbe is betekintést nyújtó, magyar szellemiségben, de elfogultság nélkül, tudományos igényességgel írt és szerkesztett mű. Ami nemcsak az önismeretünk megalapozásában és megszilárdításában nyújt nélkülözhetetlen segítséget, hanem a nemzet sorsáért felelősséget vállaló politikusoknak is egyfajta kapaszkodó. A benne foglaltak ismerete nélkül ugyanis nem tudnak felelősségteljes döntéseket hozni.

Az 1872-ben megszüntetett székely autonómia például – az 1750-ben érvényes közigazgatási állapotok tükrözésével – történelmi tényként és területileg is megjelenik a benne foglalt térképeken. Így bárki eldöntheti, hogy egyik vagy másik település egykor hova és milyen közigazgatási forma alá tartozott. Ugyanakkor a térképeknek a latin betűs magyar szöveg mellett hagyományos székely rovásjelekkel való feliratozása jelzi, hogy egy ősi kultúra megteremtői és hordozói vagyunk a Kárpát-medencében. A magyar nyelv alapjait képező gyökrendszernek a földrajzi elnevezésekben kimutatható felbukkanása is ezt bizonyítja, amiről a kiadványban szintén szó esik.

A székelyekről és székely helynevekről szóló előszóban a szerkesztők így fogalmaznak: „A kizárólagos székely betelepedés elméletével szemben nemcsak a krónikák, hanem a földrajzi nevek vizsgálatából is eljuthatunk arra a következtetésre, hogy a székelyek nemcsak a mai Székelyföldön, hanem Erdélyben, a Kárpát-medencében és a Kárpátokon kívül is jelen voltak.”

Ezen állítás példák sokaságával való igazolása után pedig megállapítják, hogy a földrajzi nevek azt mutatják, a székelység a szkíta-hun alapnépesség maradék csoportja. Nyelve a mai magyar nyelvvel jórészt azonos volt, és területe a római kor után kitöltötte a Kárpát-térség lakható részeit. „A IX. század végén a magyar honfoglalók nem leigázták a székelyeket, hanem csatlakozott népként kezelték, így a székely társadalom rétegzettsége, benne az előkelőkkel és hadvezetőkkel megmaradt, önrendelkezésük és szabadságuk tovább élhetett.”

A mai, Székelyföldnek nevezett országrészt a XIII. században kapták meg a magyar uralkodótól, amikor a szervezetileg addig is létező székely autonómia „területiséget nyert.” Aki akart, ide költözhetett, és belső önrendelkezést élvezve megtarthatta szabadságát a feudális Magyarországon belül. Aki viszont nem telepedett át a Székelyföldre, többnyire jobbágysorba került, utódai elfeledték székely eredetüket.

A 84 oldalas A székely nemzet atlaszában még a következő fejezetek találhatók: Székely szimbólumok magyarázata, Székely helynevek, Székelyföld tájai és vizei, A székely önigazgatás és közigazgatás, A székely-magyar rovás, Kárpát-medencei rovástáblarendszer. Számos térképmelléklete között Székelyföld mai, magyar nyelvű autós térképe is fellelhető.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük