A színház a közösség és művészet összefonódása és a pillanat jelenének megélése. A járványhelyzetre való tekintettel egyre nehezebb a színházi alkotók és színházba járók helyzete, hiszen, mint minden más, a színház is keresi helyét ebben az új világban.

Az elmúlt években március 27., a Színház Világnapja, az a nap, amikor a művészek és a közönség együtt ünnepelhet. Fontos, hogy idén se maradjon el az Ünnep, csupán más formában találjon utat a színház szerelmeseihez.

Kihasználva az internet adta lehetőségeket, március 27-én , este 19 órától a facebook oldalunkon követhetik nyomon, ahogy Színházunk igazgatója, Balázs Attila felolvassa Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró által írt Színházi Világnapi üzenetet, mely a hagyományokhoz ragaszkodva ezen a napon játszott előadások előtt hangzik el. Majd a Baczó Tünde által rendezett, koreografált és előadott, nagy közönségsikernek örvendő című előadás levetítésével emlékezünk meg a jeles napról. Az előadást Cári Tibor által komponált zene kíséri, a látványvilág Albert Alpár érdeme, míg a dramaturgiai munkálatokért Simona Donici felelt.

„... A 7/7 annak ellenére totális színház, hogy nincs benne szöveg. Baczó Tünde táncművész, koreográfus, rendező ebben az előadásban a nőről mesél a születéstől a halálig. Mesél a gyermekkorról, a szerelemről, a kamasz-vívódásokról, a fiatalság küzdelmeiről, az anyaság viszontagságairól, az öregkor bölcsességéről, a halál előtti kérdésekről és az elmúlásról. Az asszonyi érzelmekről és életről beszél, olyan mélységekig jutva el, hogy óhatatlanul felmerül a kérdés: honnan merít ennyi tudást ez a szép, fiatal nő. Baczó a történeteinek meséléséhez segítségül hívta a rajzot, a színeket, a jelmezeket, a hangokat és nem utolsó sorban a zenét. (...)" (Simon Judit/Erport.hu)

Legyen ismét a Színházi Világnap egy közös ünnep! Csatlakozzanak Önök is és nézzük együtt a március 27-én este 19. órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház facebook oldalán vetített előadást.