Fotó: Vajma.info

Rekord alacsony választási részvétel mellett Zuzana Caputová, az ellenzéki liberálisok jelöltje nyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás második döntő körét, így június 15-től ő lesz Szlovákia új, és egyben első női államfője a Statisztikai Hivatal (SÚSR) által vasárnap délben nyilvánosságra hozott hivatalos végeredménye szerint.

Az ötödik közvetlen szlovák államfőválasztás második körének véglegesített, hivatalos végeredményei szerint Zuzana Caputovára a választók 58,4 százaléka voksolt, Maros Sefcovic 41,59 százalék szavazatot kapott. A szombati voksolás a szlovák elnökválasztások történetének legalacsonyabb választási részvételét hozta, a szavazáson a választásra jogosultak 41,79 százaléka vett részt.

A mintegy négy és fél millió választópolgárral rendelkező Szlovákiában Zuzana Caputovára 1 millió 56 ezren voksoltak, ez a legalacsonyabb szavazatszám, amivel eddig államfőválasztást nyertek Szlovákiában.

Zuzana Caputová 79 szlovákiai járás közül 50-ben győzött. Az ország nyugati, déli, illetve középső részében szerezte a legtöbb voksot, és a nagyobb városokban volt a legeredményesebb. Caputová a magyarok által is lakott járásokban mindenütt nyerni tudott, országosan a legjobb százalékos eredményt a dunaszerdahelyi járásban érte el, igaz országosan ott volt az egyik legalacsonyabb a részvételi arány, alig haladta meg a 30 százalékot. A magyarok lakta járásokban a választási részvétel többnyire jóval alatta maradt még az alacsony országos átlagnak is.

A legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) által indított Maros Sefcovic 29 járásban nyert. Neki északon, keleten és az ország középső részén lévő néhány járásban sikerült jobb eredményt elérnie ellenfelénél. Sefcovic százalékarányt tekintve a Kelet-Szlovákiában lévő szinnai (Snina) járásban volt a legeredményesebb.

Zuzana Caputová első – még a választás éjszakáján tett – nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, s úgy véli, az országnak változásra van szüksége. Caputová a hivatalos végeredmények bejelentése után a szlovák közszolgálati televízióban előtte álló feladatként a meglévő "szakadékok áthidalásának" szükségességét hangsúlyozta, de konkrétumokat nem említett. Elmondta: első útja államfőként Csehországba vezet, utána pedig a szlovák vidéket akarja körbejárni.

Maros Sefcovic, aki elsőként gratulált ellenfele győzelméhez, vasárnap azt nyilatkozta: a választások kulcsfontosságú üzenete az, hogy Szlovákia proeurópai ország. Sefcovic, aki az Európai Bizottság szlovák alelnöke, saját további terveiről azt mondta: hétfőn lejár a szabadsága és így visszautazik Brüsszelbe.

Ugyancsak gratulált az újonnan megválasztott államfőnek Peter Pellegrini szlovák kormányfő, aki kijelentette: bízik abban, hogy Caputovával konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldása során.
Andrej Kiska jelenlegi szlovák államfő, kampányközpontjában gratulált újonnan megválasztott utódjának. Úgy vélekedett: sok ország irigyli majd Szlovákiát, amiért olyan elnöke lesz, aki az "értékek és a tisztességesség jelképe."
A voksolás hivatalos végeredményeinek közzététele után a szlovák közszolgálati televízió választási műsorában az összes parlamenti párt képviselői véleményt mondtak Caputová eredményéről, aki egy nemrégiben létrejött, alacsony támogatottságú, de a szlovák sajtóban erőteljesen megjelenő parlamenten kívüli liberális párt, a Progresszív Szlovákia jelöltjeként indult.

Juraj Blanár, az Irány alelnöke hangsúlyozta: jelöltjük ugyan nem nyert, de több voksot kapott, mint a párt a 2016-os parlamenti választásokon, Caputová pedig negyedmillió vokssal kevesebbet kapott, mint öt évvel korábban Andrej Kiska, aki az Irány elnöke, Robert Fico ellen győzött.

A pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Caputovát támogató liberális Szabadság és Szolidaritás frakcióvezetője, Natália Blahová úgy vélte, hogy a választással Szlovákia "jó arcát mutatta a világnak." Kérdésre hozzátette: nem látják úgy, hogy konkurencia lenne pártjuk számára az, hogy a Progresszív Szlovákia jelöltje nyert.

Igor Matovic, a Caputovát támogató ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnöke, Robert Mistríket, a Caputová javára visszalépő ellenzéki jelöltet nevezte a választás hősének és elutasította, hogy a győzelem kizárólag a liberálisok győzelme lenne.

A szlovák kormány második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) alelnöke, Jaroslav Paska azt mondta: Caputová jól kommunikál és ő szeretné, ha ezzel segítené Szlovákiát a külpolitikában.

Ivan Svejna, a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Caputovát támogató Most-Hídnak az alelnöke azt mondta: majd az idő megmutatja Caputová mennyire teljesíti a hozzá fűzött reményeket, de örömteli, hogy "végre" női elnöke van Szlovákiának.

Az ellenzéki, Család vagyunk mozgalom elnöke, Boris Kollár úgy fogalmazott: "az egymillió szavazat szép dolog, de tény, hogy a lakosság nagyobb hányada nem ért egyet a Caputová által hirdetett értékekkel."

Martin Belusky, a pozsonyi sajtó által szélsőjobboldalinak jellemzett Mi Szlovákiánk – Néppárt alelnöke Caputováról azt mondta: ha tevékenységét valóban Szlovákia minden polgára érdekében fogja kifejteni, akkor nincs miért nem elfogadniuk.

Starovic Tibor / MTI