Albert Levente archív felvétele

Mint minden évben, október utolsó vasárnapján közös imára hívjuk a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteit. A hagyománynak megfelelően este őrtüzekkel hívjuk fel a világ figyelmét Székelyföld autonómiatörekvésére.

Figyelembe véve, hogy ez az év más, mint a többi, a világjárvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések sok helyen olyan feltételeket teremtenek, amelyekhez nekünk is igazodnunk kell. Ezért arra kérjük a gyülekezeteket, hogy az adott ország vagy település járványtani intézkedéseinek figyelembevételével szervezzék meg mind a délelőtti együttes imádkozást, mind az őrtüzek fellobbantását. Mindezek mellett tudatosítani kell az egész közösségben, hogy október 25-e Székelyföld Autonómiájának Napja. Ahogy lehet című versében írja Reményik Sándor „Egy szikra talán mégis zengve pattan / Lángörvényből, mely benned kavarog”.

Ezen a napon megemlékezünk Székelyföld autonómiájának hagyományáról, és egyben jelezzük a világnak, hogy nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról.

Ebben az évben az autonómiaküzdelem egyik látványos és egész Európát megmozdító eseménye a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében. Egy olyan pillanatban tartjuk meg Székelyföld autonómiájának napját, amikor az aláírásgyűjtés még nem zárult le. Túl vagyunk egymillió háromszázezer támogató aláíráson, a kezdeményezés mögött tudhatjuk a Magyar Országgyűlés egyhangú szavazással elfogadott támogató nyilatkozatát, és magunk mögött tudhatjuk a Katalán Nemzetgyűlés (Assemblea Nacional Catalana) támogató nyilatkozatát is.

Október 25-én arra kell gondolnunk, hogy a sikerhez, a győzelemhez a közösségi akarat és a hit a legfontosabb. Ez pedig innen fog szétsugározni, Székelyföldről Európa nemzeti régiói felé.

Szeretnénk tájékoztatni minden, Székely Autonómia Napjára szerveződő közösséget, hogy a Székelyföldért Társaság már bejelentette, hogy Budapesten a Hősök Terén hagyományos módon fogják megszervezni a szolidaritási rendezvényt.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke