Az Európai Parlament Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Munkacsoportja, az úgynevezett Kisebbségi Intergroup strasbourgi ülésén Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntartásáért című polgári kezdeményezés érvrendszerét ismertetve arra kérte a képviselőket, hogy rendes jogalkotói eljárás nyomán szerezzenek érvényt az abban foglalt  elveknek és gyakorlatnak.

Mint ismeretes a 2013-ban indított polgári kezdeményezés arra irányult, hogy az uniós kohéziós politika a sajátos helyzetű régiók felzárkóztatását is tekintse feladatának.

A kezdeményezést az Európai Bizottság nem iktatta, ezért a kezdeményező bizottság nevében Izsák Balázs és Dabis Attila, az SZNT-elnöke, valamint külügyi megbízottja az Európai Uniós Luxemburgi Bírósága történetében első ízben nyújtott be olyan keresetet a Bizottság ellen, amely a romániai magyar közösség igényeit is érintő ügyben született. Az ügyben a következő tárgyalás május 3-án esedékes.

A Kisebbségi Intergroup strasbourgi ülésén Izsák Balázs tájékoztatta a képviselőket a Székelyföldet sújtó hátrányos kohéziós politika következményeiről, a polgári kezdeményezésben foglalt elképzelések jogosságáról, az azóta kialakult helyzetről, és egy általános, a rendes jogalkotási eljárás során születendő uniós jogszabály fontosságát hangsúlyozta. Ennek érdekében javasolta, hogy az ügyben parlamenti lobbicsoport érveljen a jogszabály kezdeményezése, majd elfogadása mellett.

A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata