A lugosi Református Egyházközség idén is megrendezi október 21-én a már hagyományossá vált Szombati-Szabó István, néhai lugosi költő-lelkipásztor emlékét ápoló szavalóversenyt.

A verseny nem hivatásos versmondók számára szól, a következő kategóriákban:

elemi iskolák I–IV. osztályos tanulói
általános iskolák V–VI. osztályos tanulói
általános iskolák VII–VIII. osztályos tanulói
középiskolák IX–XI. osztályos tanulói
középiskolák XII. osztályos tanulói–egyetemi hallgatók
felnőtt korosztály

CÉLUNK: SZOMBATI-SZABÓ ISTVÁN KÖLTŐ-LELKIPÁSZTOR HAGYATÉKÁNAK MEG­ISMERTETÉSE, EMLÉKÉNEK ÁPOLÁSA, A MAGYAR KULTÚRA MŰVELÉSE ÉS A MAGYAR IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE.

A verseny két fordulós lesz: a versenyzők első ízben egy szabadon választott Szombati-Szabó István verset, második fordulóban pedig a 200 éve született költőóriás, Arany János hagyatékából választott verset kell előadjanak (max. 3-4 perc).

A két vers elmondása után a zsűri minden kategóriában dönt az alábbi díjak odaítéléséről:
I. díj – 400 RON
II. díj – 200 RON
III. díj – 100 RON valamint a támogatók által felajánlott különdíjak és könyvcsomagok.

A mezőny győztese a Gergely Kálmán-díjat kapja, mellyel 200 lejes elismerés is jár.
Benevezési határidő: az űrla­po­kat 2017. október 15-ig kérjük eljuttatni a Lugosi Lelkipásztori Hivatalba.
Benevezési űrlap és bővebb tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken igényelhető:
POSTACÍM: Református Egyházközség Lugos (Parohia Reformată Lugoj)
RO -305500 Lugoj, Str. Magnoliei, nr. 15, Jud. Timis.

Tel/fax: +40 (0)256-351103, mobil: +40 (0)788-628750,
E-mail: gallzoli@yahoo.com

Támogatásokat és felajánlásokat hálás köszönettel fogadunk.
Gáll Zoltán lugosi lelkipásztor

Szórvány.info