A gyorsabb és hatékonyabb együttműködés érdekében kormányközi bizottságot hoz létre Oroszország és Magyarország – erről Vlagyimir Putyin államfő és Orbán Viktor miniszterelnök egyeztek meg Moszkvában.

A magyar kormányfő a tárgyalást követő sajtótájékoztatón főként a kulturális kapcsolatokról beszélt. Azt mondta: a mai világban nehéz kiszámítható partnert találni és a két ország eddig minden tervét megvalósította. Ráadásul Moszkva és Budapest is kiemelt feladatának érzi a keresztény gyökerek ápolását. Az eredményekről annyit mondott, hogy a 2020-as gázszállításról is sikerült megegyezniük és ha minden a tervek szerint folytatódik, Magyarországon keresztül haladhat majd át az orosz Nabucco gázvezeték, valamint közvetlen repülőjárat indulhat Budapestről Kazanyba. Ezenkívül közös ösztöndíjrendszert és onkológiai központot is tervez a két ország.

Vlagyimir Putyin elsősorban a gazdasági kapcsolatok erősödését emelte ki. Ahogy mondta tavaly 25%-al nőtt a kereskedelmi forgalom és Magyarország már a gáz 60%-át Oroszországból importálja. A vállalatok közt is erős az együttműködés. A moszkvai székhelyű Roszatom építi a Paksi atomerőmű 2. blokkját, orosz cégek újítják fel a magyar metrókat és vasutakat, az OTP pedig az egyik legnagyobb bank Oroszországban 4 millió ügyfelével.

A felek végezetül egyetértettek abban, hogy a magyar kormány az egyetlen, amely közelebb hozhatja a nyugat-európai államokat és Moszkvát.

Euronews