„Nagyon rossz szájízzel távozom, és remélem, hogy soha többé nem kell Szotyorba jönnöm” – így összegezte Vass Mária, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője azt a falugyűlést, amelyet kedden este tartottak a Szotyor művelődési házában, és amelyen olyan ellenkezés fogadta a tizenkét árva gyermeknek építendő családi otthon ötletét, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fel is adja ezt a tervét, és más helyet keres a sorsverte kiskorúaknak.
A gyűlés egy órát sem tartott, de meglehetősen viharos volt. A mintegy negyven helybeli érdeklődőnek Vass Mária magyarázta el az általa vezetett intézmény szerteágazó tevékenységét, és részletesen kifejtette a családi típusú otthonok értelmét a rendszerben. Elmondta: megyénkben 12 ilyen ház működik, mindegyikben 10–12 gyermek él nevelőkkel és gondozókkal, akik a nap 24 órájában jelen vannak. Egyikük, aki a délutáni programokért – tanulásért, nevelésért, szabadidős és más elfoglaltságokért – felel, felsőfokú végzettségű, szükség esetén pedig pszichológus, gyógypedagógus, szociális munkás is rendelkezésre áll.
A cél az, hogy az árva vagy elhagyott gyermekek – akik ugyanúgy óvodába, iskolába járnak, mint szüleikkel élő kortársaik, és nem okoznak több gondot náluk – minél könnyebben beilleszkedjenek a társadalomba, és becsületes, dolgos felnőttekké váljanak. A rendszerben 18 éves korukig maradhatnak, de ha kérik, még két évig gondoskodik róluk az állam; aki tovább tanul, azt 26 éves koráig eltartják. Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbben boldogulnak: tanulnak, dolgoznak, családot alapítanak, élik az életüket. Problémák persze vannak, de azok még családokban is akadnak, ahol azonban megértő, elfogadó környezetre találnak, ott ők is jobban teljesítenek.
Hát ez a környezet Szotyorban nem adott. A hozzászólók előbb azt kifogásolták, hogy egy olyan faluba akarják ezeket a városon élő gyermekeket költöztetni, ahol se gáz, se iskola nincs. Kérdezték azt is, hogy „mit jelent a gyermek?”, azaz hány éveseket kívánnak ide hozni, honnan és mekkora létszámban. Ekkor máris megkezdődtek a bekiabálások, hogy ide „soha a büdös életben” ne jöjjenek, „itt senki sem egyezik bele”, „velünk senki se törődik”, „nincs szükség idegen gyermekekre”, „a ravatalozóval bezzeg nem sietnek így”, és így tovább.
Vass Mária válaszát többször félbeszakították, de azért elmondta, hogy a szóban forgó gyermekek jelenleg egy negyedik emeleti, bérelt tömbházlakásban élnek, aminél egy falusi ház tágasabb, egészségesebb, és nem utolsó sorban olcsóbb megoldás. A házat a SERA Románia alapítvány építené fel, de az, hogy ki fog beköltözni, csak akkor derül ki, amikor elkészül az épület, mert a gyermekek változnak: van, aki nagykorúvá válik, mást örökbe fogadnak vagy visszakerülhet a családjához, különféle helyzetek adódhatnak. A többi házban vegyesen élnek kisebbek, nagyobbak, fiúk, lányok, családias módon, és nem idegenek, környékbeliek mind.
Azt, hogy miért Szotyorban épülne új gyermekvédelmi létesítmény, Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármester indokolta meg: sokáig keresték a helyet neki, itt pedig az önkormányzat rendelkezik egy 3000 négyzetméteres telekkel. A falu a városhoz tartozik, közel van hozzá, nem lenne gond sem a nevelők és más szakemberek ingázása, sem az iskolába járás. Ez az érvelés újabb bekiabálás-sorozatot indított el, ezúttal azonban szóra is emelkedett néhány férfi. Egyikük leszögezte, hogy nem a gyermekek és a gyermekjogvédelmi igazgatóság ellen van kifogásuk, hanem a polgármesteri hivatal ellen, amelynek Szotyor mostohagyermeke, itt minden beruházás késik vagy elmarad.
A következő az óvoda állapotát tette szóvá – ahol „se fűtés, se semmi, dől rá a fal a 12 gyermekre” –, a harmadik pedig valóságos előadást tartott. Kérte, hogy azt a telket adják bérbe kedvezményesen egy idevaló fiatalnak, hogy építsen rá krumplipehely-gyárat és munkahelyeket hozzon létre, mert itt a fiatalokat nem segítik. Úgy vélekedett, itt a demokrácia épp olyan, mint a kommunizmus idején, amit fent akarnak, azt úgyis megcsinálják, és felvetette, hogy Sepsiszentgyörgyön is lenne hely ezeknek a gyermekeknek, vannak betört ablakú házak, a dohánygyár is üres, a „világhírű” uzoni szeszgyárat is „eljátszották”. Hangsúlyozta, hogy szereti a gyermekeket, de ha idehozzák őket „egy hónap múlva feketékkel meg leszünk telve”, és annak bizonyítására, hogy nem csak a szotyoriak gondolják így, az oltszemi intézet felszámolását is felhozta, mint Bodok önkormányzatának döntését. Azt is hozzátette, hogy „hosszú távon bajok lesznek”, „rendőrségi ügyek” ha a gyermekeket idehozzák.
Azt a telket, amire az új otthont építették volna, senki nem kérte a gyermekjogvédelmi igazgatóságon kívül, de valaki ingyen használta, a felsorolt többi ingatlan pedig nem a város tulajdona – felelte Tóth-Birtan Csaba, Vass Mária pedig közölte, hogy az oltszemi intézetet azért számolják fel, mert 2020-ig minden nagy létszámú gyermekotthont megszüntetnek az országban, a gyermekeket pedig – most ötvenen élnek ott – családi típusú otthonokban helyezik el. Az itt tapasztalt negatív hozzáállás és erős ellenkezés példátlan, még sehol sem fogadták így őket Háromszéken, ezért már nem is szeretnék idehozni és ilyen előítéleteknek kitenni védenceiket.
Egy fiatal nő még próbálta jobb belátásra bírni falusfeleit: ő járt ilyen otthonokban, és látta, hogy milyen gyermekekről van szó, nem kell félni tőlük, kész erről egy rövidfilmet is bemutatni. Gondoljanak arra, hogy bármelyik szülőt érheti baleset: szeretnék-e, ha gyermekeikkel így bánnának? Mondott volna többet is, de letorkolták – egy idős férfi pedig elmondta, hogy ő is árván nőtt fel (négyéves volt, amikor édesapja odaveszett a háborúban), tudja, milyen sors ez, de a gyermekek „sohasem a jót keresik, csak a rosszat”, ő ezért ellenzi idetelepítésüket.
Néhányan még bekiabáltak, hogy Szotyorban se út, se csatornázás, se ravatalozó nincs – utóbbiról az alpolgármester még elismerte, hogy valóban évtizede kérik, de most végre egyenesben vannak, meglesz –, és végül Miklós András falufelelős emelkedett szóra.
A kommunikáció hiányát okolta – ő maga egy szomszédtól értesült, hogy valaki az önkormányzattól megnézte a telket –, és kijelentette, hogy a szotyoriak elégedetlenek, mert 28 éve alig van fejlődés, a város nem törődik velük. Pedig itt a lakosság nem cserélődött ki, a fiatalok is itt vannak, úgy él az egész falu, mint egy nagy család, és így érzi jól magát. Kis közösségről van szó, a gyermekes családok aggódnak, hogy milyen befolyás érheti őket, és úgy vélik, hogy egy nagyobb közösségben jobban is menne „bizonyos létszámú” állami gondozott integrálása. Ekkor megint bekiabált valaki, hogy ő riogatott 30 fiatallal a falunapokon, holott csak 12 gyermekről lenne szó, de Miklós András ezt tagadta, és azt állította, hogy senki nem akarja ezt a létesítményt, nem fogják jó szemmel nézni a gyermekeket, amivel kétszer is nagy tapsot aratott.
Népszavazást nem fogunk tartani – rekesztette be a már úgyis hangzavarba fúló gyűlést Tóth-Birtan Csaba. Utána a sajtónak azt nyilatkozta: ez nem a falu egészének véleménye, csak néhány hangadóé, de ezek az emberek olyan ellenséges hangulatot keltettek, hogy már ő sem ítéli biztonságosnak az árva és elhagyott gyermekek idetelepítését, ezért valószínűleg más helyszínt keresnek egy új családi otthon felépítésére. És amíg az utcán nagy hangon osztották a történteket, még elment megtekinteni az óvoda állapotát.
Demeter J. Ildikó / Háromszék