Fotó: budapest13.hu

A szoros testvérvárosi kapcsolat bizonyítékaként, Szovátáról nevezett el közteret Budapest 13. kerületének önkormányzata.

Az Angyalföldként ismert kerület 21 évvel ezelőtt nyújtott testvéri jobbot Szovátának, és azóta is szűntelenül erősíti ezt a kapcsolatot különféle hivatalos, szakmai és civil programokkal. Ezt a kapcsolatot erősíti az a megtisztelő gesztus is, amelyet az elmúlt hétvégén tett a kerület önkormányzata fürdővárosunk felé, amelynek nevével keresztelt el egy közteret.

A színvonalas téravató ünnepséget a szovátai Intermezzo Kamarakórus nyitotta meg, de tiszteletét tette és köszönetét fejezte ki Szováta Város Önkormányzatának küldöttsége is. Az elhangzott köszöntőbeszédek után, időkapszulát helyeztek el, majd leleplezték a Szovátát röviden ismertető emléktáblát.

„Számunkra több területen is példaértékű a kerület önkormányzatának munkássága, és azt a közterületek elnevezése terén is követendőnek tekintjük”, fejtette ki Szováta város polgármstere, Fülöp László Zsolt, aki hálás köszönetét fejezte ki az általa vezette városkát ért megtiszteltetésért. „Meghatározó pillanat a névadás. Gondoljunk csak arra, amikor újszülött gyermekünknek nevet adunk, mindig szívünknek tetsző nevet választunk, ami kellemes érzéseket ébreszt bennünk, amit szeretettel mondunk ki, ami jellemzi őt, és egész életén át kíséri. E teret Szováta kíséri, és ezáltal mi, a szovátai közösség is. Ez a tér elérhető közelségbe és napi, közvetlen kontaktusba hoz bennünket a kerület lakosaival. Ez a megtisztelő gesztus kitűnő példája és bizonyítéka a határok nélküli testvériségnek” – hangzott el a polgármester beszédében.

Közlemény