Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy nyilatkozott a Krónika napilapnak múlt pénteki interjújában, hogy a román–magyar viszony „udvariasan korrekt”.

A román külügyminiszter, Bogdan Aurescu csak azért nem válaszolt személyesen, mert ő ennél fontosabb dolgokkal van elfoglalva. Jelenleg éppen Fehéroroszország demokratizálásával foglakozik, ami számunkra nagyon fontos, ezért Lukasenka elnök ellenzékét és az ellenzéki sajtót 100 ezer euróval támogatja. És csak úgy mellékesen, sikerült szankciókkal fenyegetnie Oroszországot is. A miniszter ilyen irányú elfoglaltságai miatt csak egy államtitkár, Iulia Matei válaszolt, odamondogatva egy hírtévében Potápinak.

A magyar államtitkár történelmi leckét próbált adni Iohannisnak, mert úgy képzeli, hogy a fizikatanárnak nincsenek történelmi ismeretei. Igaz ugyan, amit a magyar államtitkár mondott, hogy a szászokat a magyar királyok hívták be Erdélybe, és azok jöttek is a jobb élet reményében, de aztán szintén a jobb élet reményében még fizettek is azért, hogy őshazájukba, Németországba visszamehessenek.

Nemsokára odajutunk, hogy már csak egy szász marad Romániában, mégpedig Iohannis, aki viszont itt valósítja meg a normális és művelt Romániát. Ő a saját bőrén tapasztalta, hogy akkora az egyenjogúság nálunk, hogyha valaki jó román lesz szász létére, akkor a magyar választók segítségével (akiket azután jobb elfelejteni), akár még államelnök is lehet belőle. Ezer évig éltek itt a szászok, de a magyar uralom és az erdélyi magyar fejedelmek alatt egyből sem lett Magyarország vagy Erdély elnöke, mint ahogy most Iohannis az egész Romániáé.

A magyar államtitkár felhánytorgatja, hogy a szászok kiváltságokat, autonómiát kaptak, amit nem háláltak meg, hanem a magyarok ellenségeivel szövetkeztek. (Ezek után az erdélyi magyarok miért remélték vajon, hogy a szász Iohannis pontosan most hálálja majd meg, ha rá szavaznak?) Különben is a magyarországi politikusok köszönjék meg, hogy megengedik nekik, hogy pénzzel támogassanak erdélyi fejlesztéseket, pedig az ide adott pénzeknek Románia más régióiban is lenne helyük.

A román fél részéről Iulia Matei a választások előtti helyzetben különösen fontosnak tartja a visszafogottságot a román belpolitikai és a román hivatalosságokat érintő kérdésekben. Az államtitkár kimondta azt is, amit különben mindenki tud, hogy: „Az államfő minden román (és csakis román) elnöke, azoké is, akik megválasztották, és azoké is, akik nem.” Ezt onnan is lehet tudni, hogy mindig úgy köszönti minden rendű-rangú és nemzetiségű alattvalóit, hogy „Drága románok!”

De nemcsak román részről bírálták Potápit, hanem magyarról is. Mármint a romániai magyarok részéről. Ugyanis ők is látják, hogy ezzel beavatkozik a romániai választásokba, hiszen az államtitkár kampányolt az RMDSZ-nek, mondván, hogy a kisebb pártok színei­ben vagy függetlenként indulók „a magyar közösség érdekei ellen cselekednek”. Lett is ebből nagy ribillió. Az Erdélyi Magyar Szövetség társelnökei, Csomortányi István és Mezei János is megnyilvánultak. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke figyelmeztetett, hogy „az RMDSZ félrevezette Budapestet”. Szerencsére „amit Orbán Viktor miniszterelnök mond, annak súlya van, ám ő egyelőre nem szólalt meg” – mondta Toró T. Tibor a múlt héten. De Kelemen Hunor már hétfőn elrohant Budapestre találkozni Orbán Viktorral, és biztosan megpróbálta továbbra is félrevezetni. Erről a tudósítás szűkszavú: a magyar kormányfő sok sikert kívánt az RMDSZ jelöltjeinek.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke elítélte a magyarországi kormánypolitikusok pártos beavatkozását a romániai önkormányzati választásokba, és megrökönyödött Potápi Árpád János államtitkár több közelmúltbeli nyilatkozata és Semjén Zsolt kormányfőhelyettes múlt heti videóüzenete miatt, aki szintén kampányolt egyet.

Csak abban reménykedhetünk, hogy a parlamenti választások előtt megtörténik a nagy megegyezés, ahogyan az négy éve történt, amikor az RMDSZ listájára felkerült a Magyar Polgári Párt két jelöltje, Bíró Zsolt és Kulcsár-Terza József, akik mellől mostanra már elpártolt pártjuk. Most, ha az Erdélyi Magyar Szövetség két társelnökét felteszik az RMDSZ listájára, talán ismét szent lesz a béke.

Kuti János / Háromszék