A románok etnikai megkülönböztetése miatt büntette meg Sepsiszentgyörgy polgármesterét az Országos Diszkriminációellenes Tanács – jelentette be Dan Tanasă saját honlapján, a közlést pedig szétküldte az országos és helyi sajtónak is. A hír azonban legalábbis sántít.

A sepsiszentgyörgyi városháza. Fotó: Albert Levente

A diszkrimináció a székelyföldi románok önjelölt védelmezése szerint abból áll, hogy az önkormányzat által kiírt versenyvizsgán a magyar nyelv ismeretét is megkövetelték a jelentkezőktől. Emiatt a Tanasă által létrehozott egyesület 2016 novemberében tett panaszt, és a diszkriminációellenes tanács ezt – 11 hónapi megfontolás után – jogosnak is találta: egy 2017 októberében elfogadott határozat kimondja, hogy a fajra, nemzetiségre, etnikumra, vallásra, hátrányos helyzetre, korra, nemre, világnézetre vonatkozó feltétel megszabása egy álláshirdetésben (néhány kivételtől eltekintve) kihágásnak minősül a munkaadó részéről, ezért Antal Árpád polgármestert figyelmeztetésben részesítették, és azt ajánlották neki, hogy ezután kerülje a félreérthető kiírásokat. A döntést Tanasă – állítása szerint – néhány napja, azaz 13 hónapos késéssel kapta kézhez.

Antal Árpád hirtelen nem is emlékezett arra, hogy Tanasă melyik feljelentéséről van szó a sok közül – miután azonban megnézte ő is a közlést, elmondta: bírságot nem róttak ki rá, és nem is nagyon érti a problémát sem, mert nem magyarnyelv-tudást kértek, hanem a román mellett az Európai Unió egyik hivatalos nyelvének ismeretét.

Felbontani egyetlen munkaszerződést sem kell emiatt, 2016-ban is csak egy gépkocsivezetői állásról volt szó, az akkori versenyvizsgát azonban nem kell érvényteleníteni, mert végül nem vettek fel senkit.

Demeter J. Ildikó / Háromszék