Április közepén immár 37. alkalommal rendezték meg Budapesten az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt. A Hagyományok Háza ismét lemezkiadványt jelentetett meg a jeles alkalomra.

A Hagyományok Háza évente ősszel írja ki a lemezpályázatot hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres- és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A jelentkezőknek egy hónap áll rendelkezésükre a felvételek beadására, melyeket egy háromtagú szakmai zsűri, Agócs Gergely, Navratil Andrea és Árendás Péter bírál el. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatásban, CD-n is megjelenhessenek. A lemez megszokott módon, így idén is, az Országos Táncháztalálkozóra készült el, a 2018-as Táncház-Népzene kiadvány 16 számot kínál.

Az erdélyi felvételek közül szívesen ajánlom az Erdőszombattelki tánczenét, az Erdőfű zenekar rutinos zenészeivel – hívja fel a CD néhány különlegességére a figyelmet Árendás Péter szerkesztő. – Igazi kuriózum a Somogyi beás citerakettős, melyet a Bogdán testvérpár játéka alapján a Zeneakadémia Népzene Tanszékének két hallgatója, Debreczeni-Kis Helga és Dömény Krisztián adnak elő. A Délvidéket a vajdasági Pendergő tamburazenekar, valamint Szabó Annamária énekes képviselik. A párkányi Milus Fruzsina stílusos énekszáma igazán figyelemreméltó, mintha egy Zoboralján született adatközlőt hallanánk a felvételen. Amennyiben egy tájegység, vagy hangszer-összeállítás nem szerepel a nyertes pályázók anyagában, úgy szerkesztőként élek a meghívás lehetőségével. Így a tavalyi Fölszállott a páva versenyen kategória győztes felvidéki Pósfa zenekar Kürti muzsikájával zártam a felvételeket.”

A sorozat jelentős múltra tekint vissza, az első bakelitlemez – még Táncháztalálkozó néven – 1983-ban jelent meg a Hungarotonnál, s az akkori rendezvény koncertjének élő felvétele hallható a korongon. Később már pályázni lehetett a felvételre. A Hungaroton átalakulásával, az 1990-es években Eredics Gábor szerkesztésével a Magyar Művelődési Intézet folytatta a hanganyag kiadását. 2001-től a megalakuló Hagyományok Háza vette át a sorozatot, amit azóta is töretlen koncepcióval, arculattal gondoz. A lemezsorozat neve is ekkor változott Táncház-Népzenére. Árendás Péter az Intézmény munkatársa 2000 óta szerkesztője és zenei rendezője a sorozatnak. A három és fél évtized alatt a jelentkezők számában jelentős változások tapasztalhatók. Amíg korábban a rutinosabb zenekarok pályáztak, addig napjainkban a fiatal muzsikusok aránya növekedett jelentősen, ügyes, tehetséges, huszonéves zenészeket ismerhet meg a közönség.

Dr. Csermák Zoltán