Fotó: Böjte Csaba facebook oldala

Böjte Csaba ferences testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója és működtetője – az elmúlt 24 év alatt több mint 6000 árva gyermek „lelki apukája” – évente többször is körbejárja az alapítvány házait és otthonait, hogy felügyelje, eligazítsa a gondokat, problémákat, és együtt örvendjen  a gyermekekkel, nevelőkkel, pedagógusokkal az elért eredményeknek.

Így, tanév kezdetén fontosnak tartja a buzdítást, hogy a nehézségek ellenére felül tudjunk kerekedni a kihívásokon, gondokon-bajokon. A Fájdalmas Szűzanya ünnepén, péntek délután szentmisét mutatott be az árkosi Irgalmasság Anyja Otthon kápolnájában, ahol szegénysorban élő lányanyákat gondoznak a ferences nővérek. Mielőtt tovább utazott volna a szombati, tanévkezdő zarándoklatra, amelyre 300 gyermekével készült, megkértük, ossza meg tanévkezdő gondolatait a Háromszék olvasóival.

– Azt gondolom, hogy a tanévnek nemcsak az iskolába járó gyermekeknek kell megkezdődnie, hanem mindannyiunknak. Árkoson anyaotthon van, a ferences nővérek működtetik, tehát a Szent Ferenc Alapítvány háza ez is. Ezért eljöttem, hogy imádkozzunk az eredményes tanév megkezdéséért. Ugye, nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem a kedves nővérek is, az anyaotthon lakói is, de minden embernek fontos a tanulás. Az anyaméhben találkozik két sejt, aztán megszületünk, lábra állunk, és az a cél, hogy felnőjünk oda, hogy a jó Istennel majd egy asztalhoz ülhessünk a mennyei lakomán. S biza, ehhez fel kell nőni... Jézus nem azt mondta, hogy maradjatok meg tökéletesnek, hanem legyetek tökéletesek. Azt hiszem, mindannyian a tökéletesedés útján járunk. Van, aki inkább üldögélni szeret, van, aki közben neki is indul... hát ebben kell egymást segítenünk. Sokszor mondtam viccesen is, meg komolyan is: ha a jó Isten az utolsó ítéleten számon kéri a családunkat, akkor én elég nagy bajban leszek, mert elég nagy családom van. Ezért el-eljövögetek a házakhoz.

Háromszéken az árkosi anyaotthonon kívül működik még a kovásznai bennlakó otthon a bajban levő gyermekekért. Bükszádon, Szentléleken, Esztelneken, Almáson, Lemhényben vannak napközis csoportjaink. Az lenne a cél: egyfelől magunk számára bebizonyítsuk, Isten selejtet nem teremt, minden gyermek nagyszerű, ügyes, nevelhető, formálható; másfelől meg azt szeretném megmutatni, hogy a 21. század embere képes szeretetben, békében jót tenni. S azt látom hála Istennek, hogy nagyon sok jó ember van. Ezt a lehetőséget felhasználom, hogy megköszönjem mindazok jóságát, türelmét, akik gyermekeinket akár az iskolában, akár adományokkal, kis szeretettel segítik. Adja a jó Isten, hogy a Szent Ferenc Alapítvány munkája itt, Háromszéken is elmélyüljön, és eredmények szülessenek, gyermekeink növekedjenek kedvességben, bölcsességben, akár a kis Jézus.

Keresztszülőket, hétvégi nagynéniket keresnek...

– Ha valaki segíteni szeretné az alapítványt, milyen formában teheti meg? Milyen segítségre lenne szükség? 

– Annak is örvendünk, ha jön a hétvége, és akár innen, Árkosról elvisz valaki egy anyukát kisbabával egy ebédre, de megteheti ezt bármelyik házunknál is... Ha valaki úgy érzi, hogy a napközis csoportból egy gyermeket szívesen felöltöztet, beviszi a városba egy kicsit vásárolgatni, hogy legyen neki is szép ruhája vagy cipője, ennek mind-mind tudunk örvendeni. Ha valaki teheti, hogy meghívja a gyermekeket egy előadásra vagy a kertjében egy grillpartira, nyitottak vagyunk... Dél-Erdélyben van egy kedves nő, aki a Fülöp-szigeteken született. Ő mindegyre meghívja a gyermekeket, s akkor együtt sütnek-főznek finomságokat: a gyermekek roppant érdekesnek tartják, mert tücsköt-bogarat, mindent megesznek. Alig várják, hogy mikor mehetnek... Mi is örvendtünk annak idején, ha elmehettünk a nagyszülőkhöz. Az utóbbi időben nagyon sok olyan új gyermekünk „született”, akinek nincs támogatója, keresztszülője. Ezért szeretettel keresünk olyan keresztszülőket, akik a bentlakó gyermekeket napi egy euróval, napközis gyermekeinket napi fél euróval támogatják. (A keresztszülői hálózatot – keresztszulo@devaigyermekek.hu – Székely Gyöngy vezeti.)

Én biztatom a háromszékieket, hogy legyenek a mi gyermekeink nagybácsijai, nagynénjei, és fogadják szívükbe, szeretetükbe...

Lejegyezte: Józsa Zsuzsanna / Háromszék