Több oldalról is támogatott projekt eredménye, hogy két nagybányai, fiatalokért tevékenykedő szervezet, a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület és a Schola-Parentis Egyesület, szárnyai alá vehetett olyan „némethlászlós” diákokat és már egyetemre járókat egyaránt, akik elméleti tanulmányaik mellett kétkezi mesterséget is szándékoznak elsajátítani.

Tanulj mesterséget! Afterschool-programban tanulnak szakmát a máramarosi fiatalok

Közös projektünk – a máramarosi magyar diákháló szellemiségében – pályáztatás révén válogatta ki a célcsoportot, figyelembe véve, hogy a város és a vidék egyenlő arányban részesüljön projektünk előnyeiben. Így jelenleg négy nagybányai, három szamosardói, két koltói, egy apahegyi, és egy felsőbányai magyar fiatal vesz részt akkreditált szakmai képzésen a Wigmond kozmetikai cég és szépségszalon szervezésében.

2018 őszén a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület közel 150 nagybányai és máramarosszigeti diáknak tartott kétnapos konferenciát identitásról, önismeretről, napjaink kihívásairól, a fiatalok mindennapi problémáiról. A konferencia előadásait olyan véndiákok tartották, akik a maguk területén sikereket értek el, annak dacára, hogy nem külföldön, hanem itthon keresték a boldogulást. A konferencia folytatásaként, a tavalyi év végén mégegyszer összeültek az egyesület által meghívott szervezetek képviselői, hogy a megkezdett munkát, ifjúsági munkaműhelyek formájában folytassák. Itt fogalmazódott meg egy máramarosi magyar diákháló létrehozásának gondolata.

A megvalósítás érdekében több pályázatunkkal is a Bethlen Gábor Alaphoz fordultunk, hiszen a ’18-as projektünk is az ő támogatásukkal jött létre, továbbá a Communitashoz pályáztunk.

Április 15-én részt vettünk a Nagybányán megszervezett megyei ifjúsági találkozón, ahol tervezetünk felkeltette a találkozó vendégének, a MIÉRT-elnök, Oltean Csongor figyelmét, így személyén keresztül is megnyitottunk egy párbeszédet e témáról. Ezt követően tárgyalást kezdeményeztünk az afterschool-képzések lehetőségéről az Electro Sistem vezetőjével, Blaskó István úrral, illetve megbeszélést folytattunk a MAVÁSZ vezetőjével, Bodor Melinda elnökasszonnyal, olyan pályázatokat figyelembe véve, amelyek előre vihetik kitűzött céljainkat. Egyesületünk a Schola-Parentis Egyesületben talált pályázó partnerre, így három nyertes pályázat eredményeként tudtuk útjára indítani, a Wigmonddal kötött szerződés alapján, a jelenleg is futó két projektünket.

Az első, nagy költségvetésű projektünk 1080 órás kozmetikai kurzus, akkreditált, szakmai képzést, nemzetközileg is elismert oklevelet biztosít a sikeresen vizsgázóknak. A második, kisebb költségvetésű projektünk két pályázónak biztosít akkreditált, öt napos intenzív képzést műköröm-építés területén.

Mivel az elnyert pályázatok összege sem fedezte a nagyszabású tervet, szükség volt újabb támogatók után nézni. Dávid Erzsébet, a Németh László Elméleti Líceum tanárnőjének közreműködésével, két új támogatóval bővült a diákok ügye mellé állók sora. Támogatóink: Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány, Lévay Lehel és Boglárka, illetve a Hotel Magus. Médiapartnereink: Bányavidéki Új Szó és a nagybanya.ro.

Munkánkat azzal a reménnyel folytatjuk, hogy a jövőben a nagy pályázatkiírók és a megyei magyar vállalkozók egyaránt látnak fantáziát kezdeményezésünkben, ezzel is segítve pályakezdő fiataljainkat, hogy az elméleti képzés mellett, ha akarnak, magyarul tanulva szerezhessenek gyakorlatot különböző mesterségekben.

Nagy-Jenei Zoltán projektfelelős / Nagybánya.ro

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Rájuk fér!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük