Fotó: Tavaly tangazdaságokat látogattak a diákok

Hargita Megye Tanácsa a 2018-as évet az Ifjúság Évének nyilvánította, ennek jegyében idén még több rendezvényünk és programunk szól a fiatalok, diákok részére.

Tavaly Csíkszeredában, Bukarestben és Brüsszelben is népszerűsítették a hagyományos és helyi termékeket, valamint a Székely termék mozgalmat az első alkalommal megrendezett román élelmiszertermékek nemzeti napja alkalmából, október 10-én. A 2017 júliusában megjelent 168-as törvény október 10-ét a  román élelmiszertermékek nemzeti napjává nyilvánította.

Ennek jegyében október 14.-én valamint 15.-én az érdeklődőknek – diákoknak és felnőtteknek egyaránt – szeretnénk lehetőséget teremteni a csíkszentdomokosi vadászati kiállítás meglátogatására: itt vaddisznó, vadmacska, hiúz, szarvas, őz, farkas, róka, medve-trófeákat csodálhatnak meg, de igény szerint rövid, érdekes bemutatókat is hallhatnak: Demeter László a felcsíki természetes élővilágról, Fekete Örs, Hargita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatának vezetője a biztonságos hegyi túrázásról, és Szász Hunor dietetikus az egészséges táplálkozásról tart előadást.

A látogatás során elsajátíthatják a természetjárás alapvető szabályait, megérthetik a környezetbarát viselkedés fontosságát, ritka növény- és állatfajokkal ismerkedhetnek és láthatják a falvak népi emlékeit.

Ugyanakkor a diákoknak lehetőségük lesz többféle tevékenységbe betekinteni: meglátogathatnak egy felcsíki feketeribizli-présműhelyt, ezáltal kapcsolódva a megyei tanács székelytermék-mozgalmához és a hagyományosan készült, helyi  élelmiszertermékek országos napjához is, valamint meglátogathatják a Márton Áron Múzeumot, amelynek kiállításával a nagy püspök iránti tiszteletét fejezi ki szülőfaluja.

Hargita Megye Tanácsa felhívással fordult a megye tanintézményi felé, kérve őket, hogy osztályközösségekkel csatlakozzanak a programhoz. A részvétel az összes tevékenységen ingyenes. A jelentkezesi lap kitöltésével szeptember 27-ig várják a visszajelzéseket az info@hargitamegye.ro e-mailcímre.

A Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye