A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja szervezésében elindult a népzeneoktatói képzés. A huszonöt jelentkező a féléves kurzus tapasztalatait használhatja fel nyártól a fiatal zenészek oktatásában.

Januárban kezdődött Kárpátalján a hangszeroktatói pedagógusképzés, amely egyenes folytatása a 2018 szeptemberében indított néptánc-oktatói tanfolyamnak. A program szervezői, a kárpátaljai Hagyományok Háza Hálózat munkatársai egy korábbi kezdeményezés sikerére alapoztak: 2014-ben indult a Hagyományok Háza, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pro Cultura Subkarpathika Társadalmi Szervezet ötéves népzene, néptánc, népi ének mesterképzése. A tanfolyam legfontosabb célja a repertoárbővítés volt, minden évben egy-egy tájegység anyagát dolgozták fel a résztvevők.

A szervezők – a Csoóri Sándor Alap programnak köszönhetően – konstatálták, hogy egyre több népzenei és néptáncos műhely alakul az országrészben, viszont e csoportok képzésére kevés a felkészült oktató. Jelen tanfolyamra a szervezők azok jelentkezését várták, akik már bizonyítottak a már említett ötéves mesterképzésen, vagy a klasszikus zene területén szerezték meg tudásukat, illetve akik már több éve játszanak táncházakban.

A meghirdetést élénk érdeklődés övezte. Mintegy huszonöten jelentkeztek a féléves kurzusra, amelynek tematikáját a váci Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola népzene-tanszak tanára, Blaskó Csaba állította össze.

A hallgatók május végéig öt alkalommal találkoznak Péterfalván, a tanfolyamnak helyet adó református líceumban, a félévet a már hagyományos népzenei táborban zárják le. Az elképzelések szerint június végéig áll össze az a tananyag, amely a végzett pedagógusok további munkáját segítheti.

Jelen képzésen vonósok, hegedűsök, brácsások, bőgősök, klarinétosok, tárogatósok, harmonikások bővíthetik tudásukat, az igény szerint ősszel a képzés citerával és cimbalommal egészülhet ki. Az itt végző pedagógusok a megszerzett tapasztalataikat számos helyen kamatoztathatják, például az Ungvári Művészeti Iskola is nyitott egy népzenei szak beindítására.

Dr. Csermák Zoltán