Tăriceanu: bizonyítékok vannak arra, hogy "a párhuzamos állam megpróbálja eltéríteni útjáról a demokratizálódási folyamatot"A párhuzamos hatalmi rendszer vette ostrom alá a jogállamiságot Romániában, írta vasárnap Facebook-bejegyzésében Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök.

Tăriceanu szerint még az 1990-es évek elejéhez képest is visszaesés tapasztalható az alapvető jogok tiszteletben tartása terén, és “az utóbbi időben újabb és újabb bizonyítékai jelentek meg annak, hogy a párhuzamos állam megpróbálja eltéríteni útjáról a demokratizálódási folyamatot.”

A szenátus és az ALDE elnöke azt írja, a párhuzamos állam “kulcsfontosságú választási pillanatokba” próbált meg beavatkozni, például 2014-ben, amikor megfigyelés alatt tartott több politikust, közöttük őt is.

A kisebbik kormánypárt elnöke szerint az erőszakszervezetek vezetői semmiféle demokratikus ellenőrző folyamatnak nem hajlandók alávetni magukat, holott például az Amerikai Egyesült Államokban a legfőbb ügyész mindig megjelenik a kongresszus előtt magyarázatot adni, ahányszor ezt a törvényhozók megkövetelik.

Agerpres

8 hozzászólás

  1. Muad-dib

    Érdekes módon senki sem kérdezi meg ezt az ipsét, hogy ő, akinek nem szokása sorba állni, hanem a hátsó ajtót választja, melyik táborhoz tartozik?

    Válasz
  2. Tóducz

    A párhuzamos állam ő és Dragnea.

    Válasz
    • Agi

      Parhuzamos allam! Ez az ő paranojaja… az idióta agyaban,ami csak nalla van. Párhuzamos érdek az igen,létezik de párhuzamos állam?! Ez csak kibúvó…

      Válasz
  3. Pinky

    Gorcsa…szerintem is ezek parhuzamosak a vezetessel, a demokraciaval stb…

    Válasz
  4. antal m.

    Ma este meghallgattam Romania Tv. csatornán közölt Tariceanu beszédét.
    Az Úr elsírja magát, hogy a demokrácia szabályait és a törvényeket nem tudják érvényesíteni mert ,,párhuzamos állam,, van életben! EZ EGY JÓ KIFOGÁS -KIBÚVÁS A FELELŐSSÉG ALUL! ! Oktalan elveket találgat, – hibái elhárításai végett!
    Az Úr vezeti az egész törvényhozást az országban,–szégyen ki állni a kifogásokkal! Ha képtelen, akkor kopjon le! Igen nagy szájkarátos!
    Inkább igyekezzen igazságos lenni, mint, hogy a kifogásokat keresse!
    AZ IGAZSÁGÜGY IS SEGÍTSÉGÉRE VAN, HA BECSÜLETESEN VÉGZI MUNKÁJÁT!

    Válasz
    • Névtelen

      Okos gondolatok

      Válasz
  5. Gorcsa

    Isten látja lelkemet lehet, hogy igaza van.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Gorcsa dr, ha még tetszik emlékezni, olyan 10 évvel ezelőtt, amikor még prím-miniszter volt az úr, akkor azt hazudta, hogy dübörög a romák gazdaság. Aztán va egy évre rá, a kicsi Boc és a nagy Basescu 25%-al nyírták vissza a fizetésünket. Hogy lehet egy ilyen terchea-berchea embernek igaza?

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük