Politikai szövetséget köt a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Victor Ponta vezette Pro Románia párt, jelentette be szerdán Călin Popescu-Tăriceanu ALDE-elnök, rámutatva, hogy a két alakulatnak közös parlamenti frakciója lesz.

„Eredményes tárgyalásokat folytattam ma (szerda – szerk. megj.) reggel Victor Pontával, a Pro Románia vezetőjével: együtt fogunk működni a jövőben, politikia szövetséget kötünk! Az ALDE-nak és a Pro Romániának közös parlamenti frakciója lesz, és ezzel a harmadik politikai erőt fogjuk képviselni a parlamentben a PSD és a PNL után. A két párt munkacsoportjai a napokban összeülnek, hogy kidolgozzák a szövetség politikai projektjét és az együttműködési megállapodást” – írta Tăriceanu Facebook-bejegyzésében. (agerpres)

Ponta a Pro Románia-ALDE politikai projektről: nem hoztunk döntéseket, de tárgyaltunk és előrébb léptünk

„Nagyon sokat haladtunk előre” a két alakulat közös jövőjét illető projekt megbeszélésein, döntés azonban még nem született, szögezte le szerdán Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) való tárgyalásokra utalva.

„Július 22-én azt mondtam, hogy ha az ALDE kilép a kormányból, hajlandóak vagyunk egy közös politikai projektről tárgyalni velük! Ma nagyon sokat haladtunk előre ez irányban! Nem hoztunk döntéseket – de tárgyaltunk és előrébb léptünk! Amikor az emberek jó szándékkal ülnek le az asztalhoz tárgyalni – nagy az esély a sikerre. Sarkallatos változásra van szükség az ország kormányzási módjában / a közigazgatást újra kell indítani a nulláról, a gbazdaságnak új irányt kell adni. Megoldásokat kell keresnünk ehhez, és embereket, akik véghezviszik mindezt. Mi a Pro Románia vagyunk és Romániával tartunk!” – írta Victor Ponta szerdai Facebook-bejegyzésében.

Ezt követően Călin Popescu-Tăriceanu ALDE-elnök is módosította korábbi Facebook-bejegyzését, amelyben eredetileg azt írta, hogy alakulata és a Victor Ponta vezette Pro Románia párt úgy határozott, politikai szövetséget köt és a két alakulatnak közös parlamenti frakciója lesz.

„Eredményes tárgyalásokat folytattam ma (szerda – szerk. megj.) reggel Victor Pontával: arról beszéltünk, hogy együtt fogunk működni a jövőben, politikia szövetséget kötünk! Az ALDE-nak és a Pro Romániának közös parlamenti frakciója lesz, és ezzel a harmadik erőt fogjuk képviselni a parlamentben a PSD és a PNL után. A két párt munkacsoportjai a napokban összeülnek, hogy kidolgozzák a szövetség politikai projektjét és az együttműködési protokollumot” – áll a módosított Facebook-bejegyzésében. (agerpres)

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Kitűnő példája a romák politikusok hintapolitikájának. El kell ismerni, ebben ászok.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük