A társadalmi igazságosság elve érvényesül a speciális nyugdíjak megadóztatásával – állítja az erről szóló, a szenátus által tegnap elfogadott törvénytervezet kezdeményezője, Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. Szép szavak, kár, hogy nem igazak.
A felsőház által kényelmes többséggel megszavazott jogszabály ugyanis egyelőre számos okból kifolyólag távol áll attól, hogy a társadalmi igazságosság eszméjével lehessen kapcsolatba hozni.
Fontos mindenekelőtt azt megjegyeznünk, hogy bár a közelgő elnökválasztási kampány miatt majd’ mindenik párt az elképzelés legfőbb támogatójaként szeretné láttatni magát, eme elszántság könnyen elszállhat a voksolás után – nem kizárt tehát, hogy mire a jogszabály az ügyben döntő képviselőház elé kerül, támogatóinak száma alaposan megcsappan. Egyelőre ezért csak afféle kampányígéretként viszonyulhatunk a kezdeményezéshez, de nem csupán emiatt ajánlott óvatosan fogadni a társadalmi igazságosságról szóló hangzatos szólamokat.
Adja magát ugyanis a kérdés – nem véletlenül szegezte a kormányoldalnak az ellenzék egy része –, hogy egyáltalán miért létezhet a különnyugdíjak intézménye Romániában? Miféle társadalmi egyenlőség az, ahol egyes kategóriáknak előjogaik, privilégiumaik vannak, ráadásul éppen azok élvezhetik ezeket a pluszjuttatásokat, akik magas fizetésük okán amúgy is meglehetősen szép nyugdíjban részesülnének akkor is, ha csak a befizetett társadalmi járulék alapján számolnák ki járandóságukat? Mivel ér többet egy nyugalmazott katona- vagy rendőrtiszt, egy 45 éves korában nyugdíjba vonult szekus, egy amúgy is kiemelt bérezésben részesülő ügyész, mint a munkáját tisztességesen végző, adóit befizető mérnök, orvos, tanár, kőműves vagy gazdaember? És ha már társadalmi igazságosságról beszél a pénzügyminiszter, miért nem a speciális nyugdíjak megszüntetéséről nyújtott be törvénykezdeményezést?
A válasz kézenfekvő: alighanem azért, mert igazából nem a valós reform, a társadalmi igazságosság elvének érvényesítése a cél, mindössze a szociáldemokraták megtépázott népszerűségét szeretnék növelni szépen csengő, de a rendszeren belüli lényegi változást nem hozó akciójuk révén. Ezt támasztja alá az is, hogy az első látásra magasnak tűnő adózási kulcsok sem azok, aminek tűnnek. Felületes olvasásra ugyanis az lehet a benyomásunk, hogy a 7000 és 10 000 lej közötti nyugdíjakra 30 százalékos adót vetnek ki, míg a 10 000 lej fölöttiekre 50 százalékosat – valójában azonban csak a 7000, illetve a 10 000 lejt meghaladó összegre róják ki ezt a terhet, például egy 9000 lejes (az ezer lej körüli átlagnyugdíjat kilencszer meghaladó juttatásra!) a 700 lejt sem érné el az adó, a nyugdíjas szekus markát ütő összeg így továbbra is sokszorosa lenne a romániai átlagnyugdíjnak.
Mit is mondhatnánk erre? Igencsak különös értelmezése ez a társadalmi igazságosság elvének…
Farcádi Botond / Háromszék