Kép: insse.ro

Tavaly 7 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest – közölte gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet (INS) szerdán.

Ez az utóbbi évtized leggyorsabb gazdasági növekedése Romániában. A román GDP 2007-ben regisztrált hasonló ütemű, évi 6,9 százalékos bővülést.

Az INS ugyancsak 7 százalékos – naptárhatással kiigazított – gazdasági növekedést közölt a tavalyi utolsó negyedévre 2016 azonos időszakához mérten, míg a tavaly harmadik negyedévhez képest a román gazdaság már csak 0,6 százalékkal bővült.

Tavaly az első negyedévben 2 százalékkal, a másodikban 1,7 százalékkal, a harmadikban pedig 2,4 százalékkal nőtt a román gazdaság az előző negyedévihez képest. Az éves összehasonlításokból is az látszik, hogy a legnagyobb GDP-növekedést a harmadik negyedévben jegyezték fel Romániában, amikor 2016 azonos időszakához képest 8,5 százalékkal bővült a gazdaság.

Az Európai Bizottság (EB) egy héttel korábban közölt téli előrejelzésében 6,7 százalékos román gazdasági növekedésre számított. Az EB idei 4,5 százalékos román GDP-növekedést valószínűsítő várakozásai is elmaradnak a román hatóságok prognózisától, amelyek szerint idén 6,1 százalékkal, középtávon (2021-ig) pedig átlagosan 5,5 százalékkal fog bővülni a román GDP.

A Világbank legutóbb 6,4 százalékos, tavaly júniusban pedig még csak 4,4 százalékos gazdasági növekedést jósolt 2017-re Romániának. A Nemzetközi Valutaalap októberben emelte 5,5 százalékra korábbi 4,2 százalékos előrejelzését.

A román gazdaságot a közalkalmazotti béremelések által generált fogyasztás és az ipari termelés évi több mint 8 százalékos bővülése hajtotta. A gazdasági elemzők ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a bukaresti kormány adó- és bérpolitikája a makrogazdasági egyensúlyt veszélyezteti: tavaly csaknem 30 százalékkal nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya, megközelítve a 13 milliárd eurót.

Baranyi László / MTI